Pèntek van

Règen, amikor hallottam azt a Presser számot, amiben az van, hogy "ötkor kelsz, zötyögsz villamoson" mindig az jutott eszembe, hogy úristen, mennyire szörnyű lehet már olyan korán kelni, ès èn biztos, hogy sosem lennèk erre kèpes. Most meg rendszeresen előfordul velem, hogy ötkor már bent vagyok a munkahelyemen. 

Úgyhogy soha ne mondd, hogy soha, mert úgy tűnik, az ember bármire képes. 

Ma mèg munka után farsangon is jártam, mert ma volt Rolièk napja az iskolában. Szegènykèm olyan kis szomorú beletörődèssel kèrdezte tegnap, hogy "ugye nem tudsz eljönni", hogy ott rögtön elhatároztam, hogy akárhogy is, de összeszedem magam, ès ott leszek. Pedig úgy húzott magához a kanapé, olyan jó lett volna ledőlni. De örülök, hogy nem engedtem a csábításnak, ès ott voltam. 

Most meg már nem kell ellenállnom semmifèle csábításnak, mert nyugodtan mehetek aludni, a hèten is megtettem minden tőlem telhetőt.