Nem tudom honnan jött, vagy hogyan kezdődött, mindenesetre kezd egyre jobban elharapózni ez a dolog nálam. A finnyásság.. vagy nem is tudom hogyan kell ezt hívni.
Eleinte csak mániákusan kezet mostam minden olyan helyzet után, amikor a lakáson kívül voltam. Meg a szívroham kerülgetett olyankor, amikor valaki az ÉN poharamat vette ki a szekrényből, és abból ivott. Nem bírom elviselni. Még akkor sem, ha utána el lehet mosogatni, és kész, mintha mi sem történt volna.
Aztán szépen, sorban jön hozzá mindenféle. A mosogatószivacshoz sem bírom, ha más ér hozzá rajtam kívül. De gyűlöltem a gondolatát a Balatonban is, hogy rajtam kívül egy csomó idegen ember teste is benne van. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni, de időről időre bekúszott az agyamba mindenféle szörnyű gondolat ezzel kapcsolatban.
Undorodom megfogni az üzletekben a kosarat, és a bevásárlókocsit is.
De egyre inkább kínosan kerülöm az összes testi kontaktust minden olyan emberrel, aki nem tartozik szorosan a családomhoz. Nehezen viselem az idegen puszikat, a hátamon feláll a szőr, ha valaki meg akar ölelni, vagy épp csak megsimítja a hátam. Múlt héten egy kolléga tette a kezét a hátamra, pusztán kedvességből, hogy meg ne ijesszen, vegyem észre, hogy ott áll, hát.. nehezemre esett elviselni.
Azt gondolom nem kell részleteznem, hogy mit érzek a nyilvános wc-vel kapcsolatban.
Őszintén hálás vagyok érte, hogy nem férfinak születtem, mert párszor már elképzeltem, ha nekem mindenkivel kezet kéne fognom minden találkozáskor, hát már elkopott volna a kezem a szappantól.
Nem tudom, hogy meddig fajul ez, lehet, hogy a végén eljutok odáig, hogy a táskámban lapul majd egy flakon domestos, egy kis szappan, meg ilyesmi.. Vagy talán egyszer elmúlik.
Ebből egy pár meg van nálam is, a pohár mindenképp, fürdőbe ezért nem járok a közös medencézés idegenekkel ( nem csalástag ) brrrr...., a testkontaktus is mindenképp pont ezért én ezt nem tartom furának, de ha nyomasztónak kezded érezni lépj valamerre, nehogy pánikbetegség legyen belőle.
VálaszTörlésamit leírtál, az olyan kényszer ami a szorongáshoz kapcsolódik, érdemes végiggondolni, hogy mi aggaszt ennyire, ha a szorongás oldódik a kényszer is enyhül :-* (ezt természetesen nagyon leegyszerűsített módon írtam le, meg nyilván nem egyik napról a másikra lesz megoldás sem)
VálaszTörlésHasonlò màniàs vagyok èn is. Össze is foglaltad teljessèggel. Èn is elvagyok vele,ès azt hiszem maradok is.
VálaszTörlésElmúlni nem fog, esetleg időnként "engedsz" belőle, ha nagyon rákényszerülsz. Én pl. a saját lakásomban nem ülök le utcai ruhában sehová, akármilyen hullafáradtan is érek haza, biztos, hogy ledobom a szoknyát-nadrágot-felsőt. Csak olyan székeim vannak, amik nem kárpitozottak, tehát lemoshatók, de ha egy vendégem óvatlanul leül mondjuk a letakart heverőre, akkor utána megy a mosásba a takaró. Ez van.
VálaszTörlésNa mármost, több mint egy hete nem alszom otthon, és ugye mondanom se kell, hogy az idegen lakásokban ehhez nem tudom tartani magam, hiszen az ott lakók eddig is oda és úgy ültek le, ahova akartak és persze utcai ruhában is. Az első nap fölfogtam, hogy muszáj engednem kell a saját kényszeres szokásomból, hát túltettem magam rajta, kibírom. De tudom, hogy amint megint a sajátomba kerülök, visszaállok a kényszeres tisztogatásra, odafigyelésre, stb.
Egyébként is ahogy öregszem, egyre inkább tisztaságmániás lettem. De te még túl fiatal vagy ezekhez, és ha szenvedsz tőle, tényleg beszélj szakemberrel. Mert magától nem fog elmúlni és egyre jobban nehezíti majd az életedet.
Kicsit rám hoztátok a frászt, azért azt nem is gondoltam, hogy ez ilyen komoly is lehet. Nem érzem nyomasztónak, csak furcsának. Egyelőre legalábbis.
VálaszTörlésKicsit én is ilyen vagyok. Mondjuk a mosogatószivacsot énfelőlem bárki megfoghatná ;-) De nem teszi senki :-)
VálaszTörlésDe pl. nem szeretem, ha vki túl közel jön hozzám, és úgy beszél. Kényelmetlen az aurámnak. Ezért pl. utálom, ha a sorban álláskor rámmásznak. vagy nem szívesen ülök le a buszon, ilyesmi. És mániákus kézmosó vagyok én is. :-) és a fémpénzt sem szívesen fogom meg, meg a kulcscsomót sem.