2017. aug. 9.

Ezt most elengedem

Az egyik, amin rettenetesen sokat agyalok hetek, vagy lehet, hogy már hónapok óta is, az a munkámmal kapcsolatos. Nem titok, hogy megérett bennem a vágy a továbblépésre.
Olyan furcsa ez a vágy, mert az is megvan, hogy mi az, amit szeretnék csinálni (két dolog is szerepel a konkrét terveim között), valahogy mégsem úgy van, hogy akkor akár holnap felállok az asztalomtól, és soha többé nem akarok oda visszaülni.
Van, ami visszatart. Nyilván leginkább a pénz, mert az sem titok, hogy nagyon elégedett vagyok a fizetésemmel. (igaz, az egyik konkrét tervemnél biztosan tudom, hogy anyagilag sem járnék rosszabbul) De visszatart az is, hogy igazából nem a munkával van bajom, bár néha unalmas, és alig-alig jelent kihívást, hanem sokkal inkább a folyamatosan mérgező környezet az, amiből menekülni szeretnék. Így aztán sokat agyalok, hogy vajon menekülőre fognám inkább, vagy tényleg mást szeretnék csinálni.
A másik dolog, ami nagyon visszahúz, az Balázs. Mert a mostani felállásban még a munkaidőnkben is jut együtt töltött idő. Együtt eszünk, ami nagyon jó minden nap, mert legalább az a húsz perc, fél óra biztosan olyan idő, amikor együtt vagyunk. De emellett bármikor van lehetőségünk rá, hogy együtt kávézzunk, vagy akár mindketten számíthatunk a másik segítségére is.
De ma eldöntöttem, hogy elengedem ezt az egészet. Hagyom, hogy úgy alakuljon, ahogy kell, és elfogadom úgy, ahogy van. Mert az úgy jó lesz nekem szerintem.

1 megjegyzés:

  1. Én tuti nem engednék el egy olyan helyet, ahol találkozhatnék minden nap a 'Zurammal. Pláne, hogy még a fizetés is jó... :)

    VálaszTörlés