2017. márc. 9.

Ez nem jött be

Az az elhatározásom, hogy majd kicsit kevesebb energiát ölök a munkába, és többet hagyok az egyéb dolgokra, hamvában el is holt már hétfő hajnali ötkor, amikor ezt a hetet megkezdtem. Azóta persze csak csúcsosodott még, és csak sokasodtak a feladatok. Azok is, amik készen van, meg azok is, amik elmaradtak. Persze, megint zömmel itthon vannak elmaradások. Na nem baj. Lesz még idő megvalósítani az elhatározást is, meg a feladatok mellé is pipát tenni. Holnap még lesz egy erőltetett menet, de aztán fél háromkor megkezdődik a hétvége. És nem.. nem fogok kattogni a munkán.
Talán majd még egy normális bejegyzést is sikerül írnom végre. :)
Ja, és egy lista már megjelent.. úgyhogy az már biztos, hogy középiskola nélkül nem marad ez a gyerek sem. De azért nem bánnám, ha majd azon a másik listán is jó helyen lenne a neve. Remélem holnap jó hírekkel jövök.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése