Addig biztos nem nyugszom, amíg nem találom meg azt a valamit, amitől majd szépen egyensúlyba kerül minden. Mert amúgy szerintem itt van ez valahol, és most is látnom/éreznem kéne, hogy mi az, csak épp elsiklok felette teljesen. Az nem lehet, hogy mindig egy őrült rohanás minden, és közben mégsincs semmi normálisan elintézve, megcsinálva, befejezve, stb. Valahol el van ásva a kutya, és meg fogom találni, az tuti.
Őrült késztetést érzek rá, hogy fenekestül felforgassak mindent, és mint valami forgószél addig keverjek mindent, amíg majd egy új helyre nem kerül.
De az is lehet, hogy csak unom már a telet, és most, hogy ma végre megérintett a tavasz első lehelete, és még egy jót sétáltunk is a napsütésben már nem bírok magammal. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése