2017. febr. 10.

Ha unjátok, ha nem...

Még mindig nem fogytam ki a farsang-témából. De megígérem, hogy ma már fotó nem lesz. Lesz helyette videó. :D :D :D Rögtön három is, merthogy nem tudtam választani, hogy melyiket mutassam meg a háromból, így aztán megmutatom mindet, és majd mindenki eldönti, hogy melyiket nézi meg. Az első videón van a bevonulás előtt bemutatás is. Ezzel a kislánnyal szerintem jobban táncolnak, Erik szerint is ez a lány a jobb partner.
A második videón a másik kislánnyal táncol, aki viszont helyesebb, mert azzal a kis törékeny, légies alkatával valahogy jobban mutat Erik mellett.
A harmadik videó pedig a ma esti -úgynevezett- extra produkció, amikor uv fényben táncoltak. Különleges hangulata van, az biztos. (de mire ezt táncolták, már egy kicsit sajnáltam is őket.. a fiúk este hatkor összesen négyszer táncoltak egymás után, gondolom a hócipőjük is épp tele volt már az egésszel)

De mindenekelőtt azért elmesélem, hogy ma megszületett az unokaöcsém. :) Aki annyira cuki, hogy még az is meg van neki bocsátva, hogy nem lány lett, pedig én nagyon drukkoltam, hogy az legyen.
Ő itt Gergő, aki 3480 gramm-mal és 50 cm-rel született ma hajnalban 4:50-kor. Élőben nem találkozhatunk, majd csak itthon, mert a kórház zárlat alatt van az influenza járvány miatt, de majd pár nap múlva erre is sor kerül.



És akkor a videók. :)






3 megjegyzés:

  1. Csodacuki a kisbaba, boldog szülinapot neki :-)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok az ügyes táncosoknak! (nekem tök érdekes, hogy nem klasszikus zenére táncolnak) Gergőt meg Isten hozta a világban!

    VálaszTörlés
  3. Kicsit megkésve... Gratulálok a táncosoknak, kicsi Gergőt pedig isten hozta, jó egészséget mindenkinek.

    VálaszTörlés