2016. okt. 31.

Nem büszke

Ha olyan lennék, aki képes lenne zárt blogot írni, vagy képes lennék piszkozatban hagyni azokat a gondolatokat, amikről úgy érzem, hogy ki kell adnom magamból, de nem akarom, hogy bárki olvassa, akkor egészen másvalaki lennék, mint így.
Nem vagyok ilyen, így arról a nem túl szívderítő tényről is beszélni kell, hogy néha bizony úgy van, hogy szégyellem magam a családom miatt. Annyi hülye konfliktust teremtettek már a fafejűségükkel és a kitekert gondolkodásukkal, hogy néha magam sem értem, hogy vagyok képes mégis mindig belemenni a "játékba", és egy-két nap múlva úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Persze, úgy vagyok képes, hogy ők a családom, tetszik, nem tetszik, ide születtem. Hogy miért pont ide, azt nem tudom, mert eléggé kilógok a sorból (lehet, hogy pont ezért?), de mindegy is, mert ezen változtatni már nem lehet.
Mint ahogy a természetükön sem lehet változtatni, pedig jó sokszor próbáltam. Marad a türelem, és a kompromisszum. Mert amúgy egyszer majd meg hiányozni fognak biztos.

2016. okt. 30.

Ahonnan nem

Megvan már az is, hogy hol van az a hely, ahol többet biztosan nem vásárolunk egyszerre sokat. Lehet, hogy már keveset sem, de hogy bútort többet sosem, az biztos. Egy reklamáción már túl vagyunk. Azt- valószínűleg a kellő mértékű felháborodásomnak köszönhetően- már orvosolták. Ma újabb kettőt is benyújtottam. Egyet még sikerült szóban is, a másikat már csak írásban, mert közben bezártak az áruházak, és velük együtt az ügyfélszolgálat is. Még nem raktuk össze az összes bútort, így érhet még meglepetés majd bennünket a dobozok kibontása után.
Nem gondolom, hogy nem vagyunk kompromisszumképesek, mert az egész bútorvásárlás úgy indult, hogy megrendeltük a kiválasztott áruházban, mert így akkor majd tudunk bankkártyával fizetni, nem lesz szükség készpénzre. Még aznap telefonáltak a kiválasztott áruházból, hogy az egyik termékből nincs annyi, amennyit szeretnénk (az online felület szerint volt belőle), és meg tudják ugyan rendelni egy másik áruházból, de az hetek múlva érkezik csak meg. Itt kellett volna meggondolni magunkat, de akkor inkább az online vásárlást választottuk, mert az úgy működik, hogy abból az áruházból fogjuk megkapni, ahol van belőle elég. (így vettük pl. a mozaikcsempét a kád elejére két részletben) Eltelt egy-két hét, mire megkaptam az emailt, hogy "áru összekészítve, fuvar megrendelve" Megjöttek a dobozok, és rögtön az első kibontásánál belefutottunk egy törött bútorlapba. Ezen felbuzdulva (majdnem agyvérzést kaptam) megnéztük gyorsan az összes dobozt, hogy nincs e még több törött alkatrész. Semmi más nem érdekelt akkor, csak az, hogy épségben vannak e. Épp elég volt, hogy azokat a dobozokat is meg kellett mozgatnom, amikre 69 kg volt írva. De mindegy, átnéztem, több törött bútorlapot, miegymást nem találtam.
A törött komód helyett megérkezett a héten a cseredarab, gondoltuk, minden rendben. Egészen addig, amíg ma nem akarták összerakni a cipős szekrényt. Ami nem olyan színű, amilyet kértünk. :( Így azt visszacsomagoltuk, várjuk helyette a megrendelt színűt valamikor. Nekiálltak helyette az egyik gyerekszobai komódnak. Abból a kivetőpántok hiányoznak. :( Jó, belátom, ez nem az áruház hibája, valószínűleg a gyártó felejtette ki belőle.
Semmi sem megy egyszerűen és gördülékenyen. De semmi nem szegi a kedvünket, mert előbb-utóbb úgyis úgy lesz, ahogy szeretnénk. És mindent ki szoktunk várni. :)
Meg különben is.. a következő pár évben nem veszünk bútort. Itt biztosan nem. :) (szándékosan nem írtam nevet, mert nem célom rossz hírüket kelteni)

2016. okt. 29.

Vendégszületésnap

Egyszer már volt rá példa, hogy vendégposzt született nálam. Akkor nem jött meg a kedve a saját blog íráshoz, de azóta azért jó sok víz lefolyt a Dunán, és most, amikor épp egy furcsa születésnapot ünnepel, egy újabb írást kaptam tőle véleményezésre. :) Az, hogy épp tőlem kér véleményt, megtisztelő, mert nem gondolom magamról, hogy akkora szakértő lennék az ilyesmiben, de azért persze, elmondtam, ami eszembe jutott. Még az is benne volt a levelében, hogy "Bátrabb pillanataimban arra gondolok: talán ez is megjelenhetne nálad?"
Nos, bátorság sem kell hozzá. :) Legyen ez is egyfajta születésnapi ajándék, ha már így alakult.. és hátha ezúttal majd úgy lesz, hogy ahhoz jön meg a bátorság, vagy a kedv, hogy egy saját blogot indítson. (mert az is egy jóféle születésnapi ünneplés lett volna, ha vissza tudja olvasni önmagát, honnan, hova sikerült eljutni.. és még mennyi minden vár rá)
Nem szaporítom tovább a szót, következzenek az ő gondolatai:

Egy év
Születésnapot ünneplek. Igaz, hogy alternatív születésnap, inkább újjászületés-nap, de mégiscsak jelentőssé vált október 29. az életemben. Nincs torta, nincs családi összejövetel, nincs nagy örömködés, emlékezés van. Visszatekintés, összegzés, és a jövőbeni elképzelések magamban való megfogalmazása. Rengeteget tanultam ez alatt az idő alatt. Főleg magamról. Olyasmiket, amiket már nem ártott volna évekkel ezelőtt megtanulni. Tavaly ilyenkorra olyan mély gödör legaljára sikerült zuhanni, hogy az sem volt biztos, van-e onnan kiút.
Aztán lett kiút. Hosszú volt, rögös volt, akadtak bőven buktatók is, de jelentem: megfogtam a gödör peremét, utolsó lépésként, már csak ki kell húznom magam belőle. Ha visszanézek az alja felé, olyan messze van, hogy alig lehet látni. De voltak, akik segítettek létrát ácsolni, és a széléig már felértem. Éppen az előbb említett buktatók miatt pont kétszer annyi ideig tartott, mint terveztem, de ennél nagyobb baj már ne legyen! Nagyon remélem, hogy január végére, február elejére az utolsó lépést is sikerül megtenni, és a mélypont végleg a múlt sűrű ködébe vész. Azt pedig már talán megtanultam, hogyan ne kerüljek vissza oda soha többé.
Némileg visszatért a hitem pár dologban. Persze voltak területei az életnek, ahol el se vesztek, de bizony előtört belőlem a szkepticizmus is bőven. Akadtak veszteségek is, sikerek talán nincsenek is veszteségek nélkül, de az egyik legfontosabb dolgom éppen az volt, hogy rájöjjek: a rosszat el kell engedni. Tanulni belőle, de elengedni. Nem tudom, lehet-e ezt tökéletesen csinálni, mindenesetre igyekszem nem „nyelni” és a „vállaimra venni” a problémákat, hanem megoldani, majd elengedni őket.
Összességében boldog és elégedett lehetek, mert- egyelőre kompromisszumokkal - de ismét élhető lett az életem, visszakaptam az egészségem egy részét és a családom úgy zárt össze körülöttem, mint annak idején a római légiók pajzsaiból a falanx. Nem gondoltam volna, de erről bizonyosságot nyerni hatalmas kincs, amit nem hagyok elveszni soha többé. Nem utolsósorban pedig nyertem az eredeti mellé még egy születésnapot, ami nem mindenkinek adatik meg, és amiért hálás vagyok mindenkinek, akiknek köszönhetem.


2016. okt. 28.

Ez bizony elkészült

Nem tudom, hogy el mertük e hinni valaha is úgy igazán, hogy majd lesz egy olyan nap, amikor azt mondhatjuk, hogy készen vagyunk. Legalábbis a munka oroszlánrészével. :)
Már "csak" be kell költözni, ami a fiúk szerint bőven lezavarható az őszi szünetben (azt elfelejtették, hogy mi dolgozni fogunk), mert az már semmiség.
Ami még hátravan a költözésig, az elmúlt hónapok fényében valóban gyerekjátéknak tűnik, és bennem is van egy olyan érzés, hogy semmi nem számít, nem baj, hogy nincs még konyha, de menjünk. De van itt egy józan ember közöttünk (az egyetlen), aki türelemre int, mert semmit nem szabad elhamarkodni, és szerinte most már csináljuk ezt végig rendesen. Hát meglátjuk.
Mindenesetre fenomenális érzés, hogy ez a nap is eljött. :)


2016. okt. 27.

Leteszteltük

És azt mondom, hogy el vagyok ájulva, és holnaptól főállásban mosni-szárítani fogok. (és valami tradíció keretében eltöröm/elégetem a ruhaszárító állványt) Hát ez valami álom, ami akkor történt, amikor kinyitottam a program végeztével a szárítógép ajtaját. Minden puha, meleg és illatos volt. És száraz. Csontszáraz.
Hogy is tudtam eddig élni nélküle?
(és jelentem, meg sem moccant egyik gép sem, pedig alul mosott, és 1400 fordulaton centrifugázott a mosógép)

De nagyon örülök neki. :)


Emlékek

Néha tényleg úgy érzem, hogy a gyerekek-építkezés-munka-hétköznapi dolgok mellé semmi más nem fér már be a gondolataimba, és sokszor ébredek úgy, hogy még ugyan alszom félig, de már azon gondolkodom, mi mindent kell aznap megcsinálni, elintézni.
Mégis akad azért még némi szabad agykapacitásom, mert ma, miközben a teraszkorlát léceit festettem (amit a 81 éves nagyapám csinált nekünk a két keze munkájával) előbukkant bennem egy emlék. Valamikor, amikor én még kislány voltam ezen a teraszon órákat töltöttem azzal, hogy az akkor még zöld katedrálüveges korlátnál gyakoroljak valami bugyuta kis táncot a húgommal és az unokahúgommal. Még a zenére is emlékszem, itt hallom a dallamot, talán az az egy kazettánk volt akkoriban, amin ez is rajta volt. A kazetta másik felén pedig én voltam, ahogy valami verset mondtam. Rá is volt írva, hogy "Diácska". Nem tudom, lehet, hogy még a padláson megvan, mert amilyen szentimentális banda vagyunk, az ilyesmit nem dobjuk ki, akkor sem, ha amúgy már senkinek nincs kazettás magnója, ahol le lehetne játszani. Szóval, ott, ahol kb. huszonhat évvel ezelőtt a táncgyakorlás folyt, ott most a bejárati ajtónk van. :)
Aztán, ha már ez eszembe jutott, az is felrémlett előttem, hogy itt, ebben a lakásban volt az eljegyzésünk. Nem volt tudatos, legalábbis ez az esemény nem jutott akkor eszünkbe, de az a fal abszolút megmaradt, aminek a sarkánál először került az ujjamra a jegygyűrűm. :)
Az eljegyzési vacsoránk ott volt, ahol most Patrik és Roli szobája van, csak akkor még az egy nagy szoba volt. :) (és esküszöm, hogy azt a ruhát, ami anyámon akkor volt, most selejteztük csak ki valamelyik szekrényből)
De például szívmelengető érzés, hogy ahol én a gyerekkorom jó részét töltöttem, ott lesz Erik szobája. Órákat töltöttem el ott a radiátoron ücsörögve, arra várva, hogy meghalljam Balázs motorját. Ott, annak a szobának az ajtajában csattant el közöttünk az első csók. (akkor még tilosban járva)
Érdekes érzés, hogy gyakorlatilag úgy kaptam vissza az otthonomat, hogy teljesen más lett belőle, mint ami volt. Azt gondolom, az összes rossz emlékemet ki tudtam onnan űzni azzal, hogy már nem úgy van, ahogy régen volt. Semmi nem emlékeztet többé arra, ami rossz volt ott, de minden jó dologra emlékszem. Igaz, a legtöbb jó dolog innen is Balázshoz kapcsolódik.:)

2016. okt. 25.

Jó lenne

Kéne valahonnan szerezni valami extra szabadságot, úgy kb. tíz napra gondoltam. Nem biztos, hogy kivenném egyben, mert az is tök jó lenne, ha mondjuk öt héten keresztül csak heti három napot dolgoznék. Azt letudnám hétfőn, kedden és szerdán, és aztán már itthon is lehetnék. De az is lehet, hogy fognám magam, és két egész hétre kivonnám magam munkafronton a forgalomból.
Na persze ez egy szép álom, mert nem lesz extra szabadság, mindösszesen már csak egyetlen napom maradt. Azt mondjuk majd szerintem december 23-án fogom kivenni (hacsak a kolleganőim be nem előztek, és be nem írták már mindketten magukat erre a napra).
Amúgy körülöttünk tombol a hányós vírus, lépten-nyomon azt hallom, hogy ki mindenki beteg. Ennek megfelelően elég fura a gyomrom, de betudom annak, hogy mennyire utálom ezt a vírust. Az összes vírust utálom amúgy, de ez messze a legutálatosabb mind közül.

2016. okt. 24.

Ez is csak jó lesz majd

Azt hiszem, az idén, december végén kell majd valami olyan számvetést készítenem, ami azt fogja tartalmazni, hogy ebben az évben mi minden volt, amiről azt gondoltuk, hogy lehetetlen, és mégis megcsináltuk.
Amikor egy-egy komolyabb csalódás ér, akkor mindig azzal szoktam magam gyorsan megvigasztalni, és pozitívabb mederbe terelni, hogy felidézem, mennyi ilyen alkalom volt már, és a vége mégis jó lett. :) Mert ugye mindig úgy alakul, vagy úgy alakítjuk, hogy jó legyen. :)
Úgy volt, hogy ma lerakják a laminált parkettát és a szőnyegeket. Aztán úgy lett, hogy a szőnyegek a helyükön vannak, de a parketta nincs. Mert bizony még mindig kellett az aljzatkiegyenlítő. Két héttel ezelőtt komoly hisztit csaptam volna, és minimum sírva is fakadok ettől a hírtől. Nem csak amiatt, hogy nem lesz ma még parketta, hanem mert az aljzatkiegyenlítés gondolatától is a hideg ráz már. Nem tudom megmondani, hogy hány zsákkal használtunk már el, de azt hiszem, hogy az átlagostól és a normálistól bőven sokkal többet. (ha nagyon akarnék, utána tudnék nézni, mert minden vezetve van) Nekiállhatnék okolni bárkit ezért.. mert miért úgy lett megcsinálva annak idején, miért nem voltak igényesebbek rá, stb. stb., de felesleges energiapazarlás lenne. Miután mi az összes válaszfalat kivettük már ezzel egy csomó plusz munkát okozva az aljzatkérdésben, nem is nagyon van már más okot keresni. Olyan, amilyen. Vagyis már csak volt. :)
Mert mostanra aztán eléggé ki van egyenlítve ahhoz, hogy pénteken végre tényleg ne csak a betont nézzük, hanem legyen igazi padlónk. Az lesz a jutalom az egész heti munka után. Mert ahogy a dolog most, hétfőn kinéz, egyáltalán nem árt, ha van valami jutalom kitűzve. :)

2016. okt. 23.

Vasárnap

Sikerült ma egy nagyon jót aludnom, és igaz, hogy a fejfájás is gyorsan betársult mellém ébredés után (de résen voltam, és nem hagytam elharapózni), de jól esett, hogy nem kell kiugrani az ágyból, és gyorsan készülődni valahova, hanem szépen, nyugodtan, ráérősen ébredezhettem.
Tegnap még úgy terveztük, hogy kirándulunk ma valahova. Aztán ma mégsem mentünk, mert túl nagy kedve egyikünknek sem volt hozzá, meg az időjárás sem úgy alakult, ahogy azt mi vártuk. Így aztán fél tizenegykor bundás kenyeret tízóraiztunk, majd kicsit takarítottam, addig Balázs pótolt valamennyit a krónikus alváshiányából.
A Burger Kingben ebédeltünk, még talán épp belefértünk az ebédidőbe azzal, hogy kettő körül értünk oda. Majd aztán otthon előkészítettük a terepet a holnap szőnyeg- és laminált padló lerakáshoz. Van egy furcsa perverzióm újabban, már sokadszorra fordult elő, hogy a csupasz betont porszívóztam. Ma utoljára tettem ezt, és őszintén remélem, hogy a következő tíz-tizenöt évben nem kell ilyesmit tennem. (lehet több is, nem bánom)
Lassan számba kell venni, hogy mi az, amit még nem vettünk meg, mondjuk nagyjából tudjuk azért, és be is kell szerezni, mert Patriktól lassan ultimátumot kapunk a költözést illetően. Nagyon elege van abból, hogy az öccseivel egy szobában kell lennie, értem én. :)
Minden nap erőt veszek magamon most már én is, hogy ne írjak rá a konyhabútoros fiúra, hogy mondjon egy pontos dátumot. De még nem.. november elejét ígért, most meg még október van egy pár napig. De harmincegyedikén már ér majd megkérdezni szerintem. :)

2016. okt. 22.

Hát köszi

Szoktam tükörbe nézni, és én is láttam már tegnap is, hogy a szokásosnál is ráncosabb a szemem alja, ráadásul tegnapra megjelent egy szép, fekete csík is alatta. Nem, nem a szemfestéket kentem el, már csak azért sem, mert olyat nem használok.
Erre ma találkoztam délután egy rég nem látott ismerőssel. Neki nemrég született kisbabája, érdeklődtem, hogy vannak,majd ő is érdeklődött, mikor költözünk, és csak úgy, spontán, őszintén meg is jegyezte, hogy "már biztos nagyon várod, látszik, hogy nagyon kivagy". Hát mit mondjak? Néha azért jobban esik az embernek a kegyes hazugság, mint a kíméletlen őszinteség. De hát mit lehet tenni, igaza van tulajdonképpen.
Így aztán ma megpróbálom szépre, de legalábbis ránctalanabbra, és kevésbé karikás szeműre aludni magam, aztán holnap meg majd jól kihasználni az egy napos hétvégét valami feltöltődésre.

2016. okt. 21.

Nem az igazi

Nem tetszik nekem ez a gyerek. Ez a legnagyobb gyerek. Aki már igazából nem is gyerek, szinte kicsit sem, sokkal inkább férfi. De attól még nem tetszik nekem. Mert folyton fáradt, szinte állva elalszik, folyton van valami baj, itt fáj, ott fáj, szédül, légszomja van, stb. stb.
De ugyanezt elmondhatom a középső gyerekről is. Aki szintén nem az igazi. Ő is sokat fekszik, tegnap délután úgy aludt, mint egy ovis.
A legkisebb tartja magát a megszokott formájához, hiperaktív és hiperkreatív, mint mindig. :)
A két nagy remélem összekapja magát, és nem lesz valami betegség a vége náluk.
Én is összekapom magam, és elmegyek fürdeni, mert reggel vár a munka. Aztán délután össze kell kapnom magam, hogy el ne felejtsek vásárolni vasárnapra is.

2016. okt. 20.

Pár szó

Megérkeztek a bútorok. Annyi doboz van, és a dobozban annyi mindenféle, hogy gondoltam rá, a jövő héten szerzek be egy doboz nyugtatót..lehet, hogy szükség lesz rá. :) Bár Balázs optimista, szerinte nem lesz gond. (hát.. kettőnk közül én már láttam a dobozok tartalmát is..) Ilyenkor őszintén örülök, hogy nem vagyok fiú, így nekem ilyeneket nem kell csinálnom, mert a látvány is sokkolt, nemhogy nekiálljak összelegózni mindent.
Még két munkanap is van a héten.. pedig.. ejj, nem is mondom inkább. Terveztem mára legalább egy óra pihenést is délután. Mondjam, hogy nem jött össze, vagy kitaláljátok magatoktól is? :D

2016. okt. 19.

Napijó

Ma itt voltak a fűtésszerelők, és arra érkeztem haza a munkából, hogy az összes radiátor fent volt a helyén, és meleg volt. :) Ha nem lennék ennyire puding, akarom mondani fáradt, akkor biztos, hogy el is sírom magam örömömben. Így sajnos nem vagyok képes eléggé mutatni is az érzelmeimet, mert csak ez a halálos fáradtság látszik rajtam (meg az a rengeteg ránc a szemem alatt).
Felkerültek a hiányzó szaniterek is, meg a csapok.. így aztán ma már kezet is moshattunk a saját fürdőszobánkban. (ha azt gondolod, hogy ez semmiség.. akkor csak próbáld ki, hogy hónapok telnek el úgy, hogy nincs víz a lakásban)
És.. megérkezett ma az asztalunk is. És össze is lett szerelve, amitől rögtön egészen otthonos kinézete lett az étkezőnek.





Utólag belegondolva, akár egy mosókonyhát is kialakíthattunk volna, ha már egyszer szétbombáztunk mindent, de csak most jutott eszembe, amikor bekerültek a gépek is a fürdőbe. Nem mintha zavarna, hogy ott vannak, vagy hogy egymás tetején vannak. :)
Holnap megint érkezik egy adag bútor. Pénteken a laminált padló és a szőnyeg is. Hétfőn meg már jönnek is lerakni a laminált padlót. :)) Elképesztő, hogy most már tényleg ilyen közel van a cél. :)

2016. okt. 18.

Nem mesélem el

Egy csomó mindent nem mesélek el mostanában. Nem olyanokra kell gondolni, hogy azért, mert nem akarom magam rossz fényben feltüntetni, amikor mondjuk kiakadok, vagy ilyesmi, ezeken már rég túl vagyok. Nem azt mondom, hogy nem számít, mit gondolnak rólam, de már nem nyom akkorát a latban, mint régen.
Sokkal inkább azért nem mesélem el, mert nincs elég türelmem kifejteni a gondolataimat, vagy épp szavakba önteni azokat az érzéseket, amik munkálkodnak bennem.
Remélem, hogy ezen még majd tudok változtatni, mert igazából sokkal jobb volt nekem is, amikor még ez így ment. :) Igaz, azóta sok minden változott, de azért van, ami ugyanolyan maradt.

2016. okt. 17.

Időt kérek

Van az a mondás, hogy azért dolgozunk, hogy éljünk, csak közben meg elfelejtünk élni. Valahogy így van. Abszolút értem, miről is van szó, és tényleg, nincsen ez így jól. Mert akkor lenne jól, ha majd most, amikor elkészül minden az otthonunkban, akkor kapnánk rá időt, mondjuk ajándékba, hogy kellőképpen ki tudjuk élvezni, és egyáltalán belakni az egészet. Mert valljuk be, belakni sem lesz egyszerű feladat. Azok után, hogy a fél életünket úgy éltük le, hogy semminek nem volt helye, nem volt soha lehetőségünk, hogy vegyünk egy-egy bútort, mert nem fért be, vagy csak úgy egyáltalán kicsit átrendezzük a lakást. Nem lehetett, mert mindennek megvolt a maga helye, képletesen szólva oda volt betonozva minden, ahova épp megterveztük. Itt majd most helyileg a bőség zavarával is küszködhetünk, zavarban is vagyunk rendesen attól, hogy akár minden gyerek szobájába is vehetünk egy szekrényt is még az ágy-íróasztal-komód trió mellé, mert el fog férni. :) Ezek kellemes gondok, nyilván. Mint ahogy az is, hogy amikor ma a padláson járva a kezem ügyébe kerültek a karácsonyi díszek, még majdnem csak kevésnek is bizonyultak a lakás méretéhez. Igaz, Balázs biztos gutaütést fog kapni, ha karácsonykor megjelennek majd a rajzszögek és egyebek a díszekkel együtt. (na jó, ez a gondolat azért engem is zavar most még).
Ajándék idő nem valószínű, hogy lesz, bár.. minden perc ajándék lesz, amit majd el fogunk ott tölteni. Ma már volt díszkivilágítás is otthon, az összes lámpa, konnektor, kapcsoló, nyomókapcsoló működik, ahogy működik az a váltóizé is, ami magától átállítja a konnektorokat az éjszakai áram használatára, ha épp adnak olyat.
Egészen komoly kis szerkezet van a falon, aminek a segítségével szépen le lehet kapcsolgatni külön-külön is egy csomó mindent a hálózatról.


A világítással meg nem lehet betelni. Végre nem kellenek a hosszabbítóba dugott "steck-lámpák". :)




2016. okt. 16.

Fogjuk a teliholdra

A hétvégén váltakozott bennem a "mindjárt felrobbanok" állapot a kitörő lelkesedéssel, és a teljes elkeseredettséggel. Hol ez, hol az volt bennem erősebb. Meg néha a totális közöny is. Mert előfordul az is, hogy mindent lesz.rok magasról, és nem érdekel, hogy milyen lesz, hol lesz, hogy lesz, csak legyen már meg, aztán majd úgy lesz, ahogy lett, és kész. Azt hittem amúgy, hogy az a rész a leginkább lélekromboló, amikor szó szerint rombolunk, és a készből egy romhalmaz válik. De nem, sokkal nehezebb ez, amikor ez a majdnem kész állapot van, és pattanásig feszült minden és mindenki a várakozástól, de annyira lassan történnek a dolgok, hogy az már maga az őrület. Főleg, hogy minden eddiginél jobban kell összehangolni az egymás után következő dolgokat.
De.. hogy legyünk pozitívak, ma estére azért a kapcsolók kapcsolták a villanyt, és volt részünk vakító fényárban még egy pár percre, mielőtt elindultunk volna a leendő otthonunkból a mostaniba. Jól eltaláltuk ezeket a lámpákat, mert mindent jól megvilágítanak, most úgy tűnik, hogy nem lesz olyan tér, ahova nem jut fény. Ezt szeretjük. :) Igaz, nálam ez már "tanult" szeretés, mert csak Balázs mellett lettem ilyen, előtte tökéletesen megfelelt nekem a félhomály is bárhol.
Szóval.. kicsit le vagyok pukkanva, úgyhogy remélem, hogy a hét elején lesz valami, ami ad majd elég lendületet hét végéig, mert különben nem lesz könnyű végigcsinálni a (várhatóan) hat napos munkahetet. Ha nem jön ez magától, majd keresünk valami lendületet adót.. mondjuk veszünk egy kanapét, vagy ilyesmi.

2016. okt. 15.

A nagy vesztes

Nem lesznek összhangban a gondolataim a bejegyzés végén lévő képekkel, előre szólok. Mert a gondolataim nem a legvidámabbak, a képek viszont csupa pozitív előrelépést mutatnak majd. Van azért összefüggés is a kettő között, mert minél több ilyen kép születik, annál hamarabb lesz megoldás is arra, amiről most szó lesz.
Van ennek az építkezésnek közöttünk egy nagyon nagy vesztese is. Amellett, hogy persze, hosszútávon ő is profitál majd belőle, de ő az, aki a leginkább megsínylette ezt az egészet. Ő Roland, igen. Most már folyamatosan látszik rajta a szeretethiány, a törődéshiány. Hol kiborul, és sír (mint ma este), hol hülyeséget csinál, hol ocsmány módon beszél. Csinálhattuk volna jobban is, most már tudom, de visszafelé nem nézünk, mert hülyeség is lenne, semmin nem lehet már a múltban változtatni. Azért, visszagondolva rettenetesen hosszú időket töltött egyedül, voltak egész délutánok, amikor gyakorlatilag saját magára volt hagyva, akkor és azt evett, amit épp tudott, azt csinált, ami csak eszébe jutott. Nem volt kontroll, nem volt szoros gyeplő, nem volt semmi, csak ő maga a saját kis furcsa kamaszodó világában. Elvan ő, nincs ezzel gond, mert amíg youtube-os videók vannak a világon, addig ő bármikor elfoglalja magát. Aztán amikor meg odajutottunk, hogy együtt voltunk, akkor már meglehetősen fáradtak voltunk, ő meg végre örült, hogy van kihez szólni, így nagyjából minden gondolatát egyszerre próbálta/próbálja ránk zúdítani. Igen.. nem vagyok büszke rá, de kb. ahányan csak vagyunk, annyian "pattintjuk" le pár percen belül, mert sokkoló az az információhalom, ami ilyenkor ránk ömlik. A két bátyja is épp abban a korban van, amikor őt kis hülyeként kezelik, bennük sem nagyon talált partnerre. Kemény időszakon van túl, és látom, hogy most már nagyon nagy szükség lesz egy másik fajta életre, leginkább neki.
Egyébként is igen nagy türelem kell hozzá, mert olyan érdekes személyisége van, aki roppant kreatív, és igen szerteágazó érdeklődése van, nem könnyű lépést tartani vele egy-egy beszélgetés kapcsán. De ez a mostani furcsaság ez még ezen is túltesz. A jelek azért jönnek tőle, néha csak egy kétségbeesett pillantással, néha olyan szoros öleléssel, hogy majd' megfojt, sokszor kimondott csalódással "tudom, hogy engem mindenki csak utál". Igyekszik pedig minél kevesebb gondot okozni, és próbál ő megfelelni a feladatoknak, és a helyzetnek. Eddig ment is neki, le a kalappal előtte. Most meg már nekünk kell jönni, újra levenni a válláról a nem neki való terheket, és elhitetni vele, hogy nemhogy nem utáljuk, hanem Ő az egyik legjobb dolog az életünkben.
Ehhez, hogy itt tarthassunk, ma megint egy lépéssel közelebb kerültünk.







2016. okt. 14.

Épphogy

Valamelyik este már úgy ültem le ide, hogy csak úgy idepötyögök gyorsan két sort, hogy rettenetesen fáradt vagyok, de azért minden rendben. Akkor végül nem ilyen két sor lett belőle, de most, így péntek este, alig pár perccel csak éjfél előtt már nem nagyon van energiám gondolkodni. Igaz, szoktam gondolkodás nélkül írni, mert néha van olyan, hogy csak úgy "folynak" ki a gondolatok a fejemből, és az ujjam pedig automatikusan üti le egymás után a billentyűket. :) Nos, ez a ma este nem ilyen.
Szerencse, hogy holnap nem kell mennem dolgozni. (na de majd a jövő héten..) Kelni mondjuk kell azért, mert a két kisebbnek lesz iskola. Igaz, csak délig, vagy még talán addig se. Nem is értem, minek kell akkor erőlködni, de mindegy. :)
Jó lenne, ha mondjuk kisütne hétvégére a nap. :) Örülnék neki.

2016. okt. 13.

:)

Tényleg fogalmam sincs róla, hogy hogyan fogom bírni még fizikailag-lelkileg a következő heteket. Bár.. nyilván bírni fogom, mert annyi mindenen túl vagyunk már, és voltak bőven fizikai megpróbáltatások is, meg lelkiek is. Ma mondjuk azt gondoltam, hogy nem fog menni, össze fogok rogyni idő előtt, és akkor nem tudom mi lesz. Mert az nem csak azért lenne szörnyű, mert megtörténne, és utálnám magam a "gyengeségemért", de mindenki mást is megijesztene nagyon. 
Na de inkább nem is gondolok erre.. mutatok helyette egy előtte-utána képet. :) :D



2016. okt. 12.

Ez a nap más

Tavaly ilyenkor még egészen másmilyenre terveztem ezt a mai napot. Olyan napot szerettem volna varázsolni a mai napból, amilyen még nem volt sohasem. Fejben megvolt minden. Csak aztán ugye közbeszóltak a mindenféle történések, így nagyjából június végén búcsút vettem az eredeti ötletemtől. Akkor már tudtam, hogy abból biztosan nem lesz semmi. Azért próbáltam kreálni magamban valami b-tervet, de mindig több és több minden vonta el a figyelmemet, így a b terv is lassan hamvába holt.
Így aztán mára "csak" annyi jutott végül, hogy mindketten itthon voltunk szabadságon, egész nap tettünk-vettünk a lakásunkban, és este azért sikerült a tortán a gyertyákat ott elfújni az új lakásban. Legalább ezt az örömöt sikerült megszerezni. Igaz, hogy a főzőlap kartonján került terítékre a torta, de ez szerintem semmit nem vette el az örömből.
Negyven éves. Nem tűnik annyinak, nem látszik rajta szerintem, bár itt-ott már megcsillannak a fehér hajszálai is. A tizenhetediket is együtt ünnepeltük már. :) És reményeim szerint még a nyolcvanadikat is együtt fogjuk. :)

2016. okt. 11.

Napról napra

Nem számolok vissza, nincs kitűzött időpont, mert azt hiszem majd úgy lesz a költözés is, hogy egyszer csak egy este ott alszunk már. Nem biztos, hogy ezt előre el fogjuk tervezni, simán lehet, hogy majd csak úgy adódik, például az őszi szünet valamelyik napján, mert akkor tök egyszerű lesz, a fiúknak nem kell különösebben készülni semmire, csak úgy fogják magukat, és lefekszenek az új szobájukban. :) Mi felnőttek meg úgyis rugalmasak vagyunk már, bármilyen helyzetből képesek vagyunk dolgozni indulni, és bármilyen helyzetbe képesek vagyunk megérkezni is a munkából.
De.. ma végeztek a festők. Én még nem láttam a legvégső verziót, mert este fél tízig dolgoztam, de amit délben láttam, már az is gyönyörűséges volt. Pedig arra ők azt mondták, hogy még látnak benne itt-ott hibát. Én nem láttam semmit, csak azt, hogy nagyon szép. :)
Elköszöntem tőlük, bár.. szívesen nézném még, ahogy dolgoznak, és kár, hogy nem vettem videóra, ahogy festik a falakat, mert egy élmény volt látni is. :) Megbeszéltük, hogy most egy pár évig így, ebben a formában nem szeretném őket látni a lakásban, de persze bármikor szívesen látom őket egy kávéra (kár, hogy nem kávéznak). A következő festésnél meg találkozunk. Biztos, hogy senki másra nem bíznám ezentúl.
A villanyszerelő jön szombaton, addigra itt lesz az összes lámpa is, minden más megvan már. :)
Legkésőbb jövő hét elején jönnek a fűtést befejezni, és minden vizes szerelvényt, egyebet felrakni. :) Már csak a laminált padló és a szőnyeg hiányzik. Meg a bútorok. :)
Izgalmas.. és kicsit félelmetes is. :)Végre...

2016. okt. 10.

Annyira

Olyan nagyon nagy boldogság, ahogy a szemünk láttára szépül az, amiért már eddig is olyan sokat dolgoztunk, hogy le sem tudom írni. Az egyik pillanatban alig lehet a vigyort letörölni a képemről, a másikban meg majd' elsírom magam. Mindkettőt ugyanaz az érzés váltja ki. Nem tudom, hogy valaha is el merem e majd hinni, hogy ez tényleg mind a mienk.
Képek következnek:








Most jön az a rész, amikor minden álmunk megjelenik majd egy-egy tárgy formájában. :)

2016. okt. 9.

Kezdődik

Ismerem én magam már egy jó pár éve. Nem annyi ideje, mint ahány éves vagyok, mert jó sok év telt el addig, amíg magamnak is sikerült kiismernem magamat, és megtanulni egy csomó mindent. Na persze, megtanulni megtanultam, na de az ugye nem egyenlő azzal, hogy mindent úgy is csinálok, mintha okultam is volna azokból, amiket tanultam.
Olyan másfél-két hete már, hogy azért érzem, valami nem teljesen stimmel, mert megint kezdődik a folyamatos fáradtság, a kedvetlenség, a semmihez sincs kedvem érzés, de mivel ilyesmire most nincs idő, így szépen elhessegettem mindent, és figyelmen kívül hagytam, mondván, majd alakul ez. Épp mindenhol az van, ami nem a leginkább lélekemelő, vége van a nyárnak, eső esik, fázom, stb. stb. Bőven meg tudtam magyarázni magamnak mindent.
Aztán a héten kezdődött az, hogy minden nap fájt a fejem. Nem úgy, hogy elég lett volna rá valamilyen fájdalomcsillapító, hanem az a fajta, ami minden kemikáliának ellenáll, és kitart a végsőkig. Így is lett, csinálhattam akármit, makacsul velem maradt. Egészen a mai napig elviseltem a magam csendes őrültségében (néha kedvem lett volna beleverni valamibe, hogy legalább tudjam, hogy miért fáj), de ma aztán már odáig fajult, hogy azt éreztem, nem bírom tovább, ebbe most bele is fogok halni, de minimum el fogok ájulni a fájdalomtól. Mellé akadt némi ritmuszavarom, és furcsa gyengeség-érzés is. Ijedtemben gyorsan lefeküdtem, bár eltartott egy ideig még fekvő állapotban is, mire egyáltalán megtaláltam azt a pózt, ahol legalább el tudom viselni a fájdalmat.
Aztán azért jobban lettem, de nem múlt el teljesen. Rég volt már ilyen, és remélem, hogy jó soká lesz legközelebb, mert nem nagyon van most időm lerobbanni.

2016. okt. 8.

Na most már én is kíváncsi vagyok

Leginkább arra, hogy akkor milyen is lesz végül a lakásunk. Amikor nekivágtunk, akkor (még) volt a fejemben egy kép arról, hogy milyen lesz a végén. Láttam a színeket, láttam az egésznek a hangulatát. Nos.. most épp úgy néz ki, hogy leginkább semmi nem olyan, mint amilyennek akkor láttam. Csak az elrendezés stimmel. Na de ez nem negatív felhang ám, mert aktívan részt vettünk mindannyian abban, hogy kiválasszuk a csempét, a falak színét, még a fugák színeiben is közösen döntöttünk. Mégis.. valahogy mindannyian kötöttünk némi kompromisszumot, és végül mindig született egy megoldás. Így aztán most kíváncsian várom már a végeredményt. :)
Meg arra is nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a fiúknak teljesen külön szobákban élni. Mert ilyen még sosem volt, hogy ha úgy akarják, akkor nem kell egymással még találkozni sem nagyon. Remélem azért, hogy ezt majd nem akarják így, de biztos eltelik egy pár nap úgy, hogy az orrukat sem fogják kidugni onnan.
Arra is nagyon kíváncsi vagyok, hogy végül majd hova tesszük a kukát és a szennyestartót. Mert mindenre gondoltunk, de ezekre nem. :D
Ma megvettük a szőnyegeket, és a laminált padlót is. Nincs még nálunk, mert a szőnyegből nem volt annyi, amennyi nekünk kellett, úgyhogy majd ha megérkezik, és méretre vágják, akkor fogják kiszállítani.
Megrendeltük az összes lámpát, a lámpákba való izzót. Mondhatjuk, hogy hármas fokozatú készültségben vagyunk. :)

2016. okt. 7.

Mutatok valamit



Színesedik a világ. :) Erre értem ma haza. Ahogy beléptem, és megláttam, rögtön kiszaladtam a számon, hogy "wooow", mire a festők elmosolyodtak. :) Szerintem vártak már, és várták, hogy mit fogok mondani. A kék nekem egy kicsit erős, de amikor megmutattam Rolinak a képet (ez az ő szobája lesz), akkor szinte felsikított örömében, úgyhogy én meg rögtön meg is barátkoztam a kék falaival. Mert ha ez ekkora öröm, akkor bizony nekem is nagyon tetszik. :)
Holnap is jönnek. Holnap is festenek. :) Nem hiszem el, hogy ez mind a miénk lesz mindjárt.

2016. okt. 6.

Mindig valami jó

Hú, ennyi esőt, mint amennyi ma esett.. hát, jó, hogy rég volt már ilyen, de igazából nem is hiányzott (nekem) egy kicsit sem. Mint ahogy ez a hideg sem. Kár, hogy most ez az időszak jön, mert ez a korán sötétedés és a hideg egyáltalán nem a barátaim. Ilyenkor amúgy is mindenki sokkal búskomorabb és depisebb, mint nyáron, és ez nem jó dolog. Persze, vannak szép dolgok az őszben is, mint ahogy vannak a télben is, de a tavasz és a nyár akkor is sokkal több szépséget és vidámságot hordoz magában. Arról nem is beszélve, hogy csak gyűlik a mosnivaló, és ezerszer jutott csak ma eszembe, hogy mennyire jó is lesz majd, amikor csak kimosom, átrakom a szárítóba, és kész is. :) De várom már..
Na, ez vagyok én.. eljutottam az esőtől, a komorságtól és a sötétségtől valami pozitív dologhoz. :) Mindig ez van, mert öntudatlanul is a pozitív dolgokat keresem, és mindig el is jutok oda. Néha kicsit kerülőúton, de mindig megvan. :)
Az is egy nagy pozitívum, hogy holnap péntek lesz. :) És állítólag még a nap is kisüt majd. Minden adott lesz egy jó naphoz.
Ja, és az összes belső ablakpárkány a helyén van. :) Lassan minden a helyére kerül. Mi is. :)

2016. okt. 5.

Ez is megvan

Úgy kb. az utolsó pillanatban ma megvettük a kabátokat a fiúknak. Nagyon jó fejek voltak, mert a pepconál talált kabát meg is felelt nekik, mi meg az árával voltunk nagyon megelégedve, mert mindössze 5790 Ft volt darabja. Eriknek ugyan nagyon tetszett egy másik darab a Takko-ban tizenháromezerért, de igen gyorsan belátta, hogy most inkább legyen az olcsóbb. :)
Visszavittük végre a maradék csempéket, vettünk egy pár darab lámpát is.

Délután meg arra értünk haza, hogy már fehérek a falak. :) Egészen hihetetlen érzés, hogy ez nekünk készül. :)

2016. okt. 4.

Pörgés

Elmegyek valahova, és igénylek valamit, ami leállítja az agyamat. Legalább annyira, hogy ne ezerfelé pörögjön örökké, hanem csak és kizárólag mindig arra koncentráljon, amire kell. Elképesztően fárasztó, hogy mindig jár az agyam mindenen. Nincs leállás, a munkahelyemen is folyton csak gondolkodok, és mindenféle ötletem van arra vonatkozóan, hogy hogy lehetne hatékonyabbá és egyszerűbbé tenni a munkafolyamatainkat. Mindig ezen pörgök, akkor is, ha eléggé feleslegesen teszem ezt.
Aztán itthon folyton pörgök azon most már, hogy hogy is fogjuk összehozni a költözés-részt minél kevesebb energiaveszteséggel, és minél gyorsabban. A fiúk naponta kérdezik már, hogy mikor megyünk haza, várják már nagyon. Közben agyalok, hogy hova is menjen majd Erik továbbtanulni, próbálok Rolival minél többet beszélgetni, és miközben hallgatom, nem kiakadni folyamatosan attól, hogy milyen fárasztó dolgai vannak. Aztán a napi dolgok is mindig foglalkoztatnak, mit kell venni, kinek mit kell bevinni, beküldeni, stb. stb.
Még egyeztetnem kell az asztalossal, a fűtésszerelőt készenlétbe kell állítani (várhatóan a jövő héten jöhetnek a radiátorokat feltenni), a villanyszerelőt szintén.. Még van egy csomó minden, amit meg kell venni, ehhez komolyan zsonglőrködni kell az idővel, és egyre inkább oda kell figyelni az anyagi dolgokra is, mert bele kell férnünk a keretbe, amit kiszabtunk.
És van, hogy mindezek úgy együtt is itt vannak a fejemben, és csak járnak a gondolataim körbe-körbe. Még jó, hogy azért meg nem bolondulok. :D

2016. okt. 3.

Már megint

Folyamatosan visszatérő probléma, hogy már hétfőn olyan fáradt vagyok, hogy alig bírok magammal. Persze, hogy is lenne ez másképp, amikor tegnap este is, amikor az ébresztőt beállítottam a telefonomon, kiírta, hogy négy óra és huszonkét perc múlva fog ébreszteni. Persze én még ennyit sem aludtam, mert valamikor negyed kettő környékén felébredtem, és egy órán keresztül forgolódtam. Aztán hajnalban, amikor szólt az ébresztő (nem hallottam), akkor persze még tudtam volna aludni.
Ezer éve nem volt olyan, hogy délután egy kicsit ledőltem volna a kanapéra egy fél órát szundikálni.. főleg, mert ezer éve nincsen kanapénk sem. :D Talán már nem kell ezer évet várni rá, hogy majd újra előkerülhessen ez a szokás is. :)
Addig meg ma megpróbálok egy kicsit többet aludni a tegnapinál, hátha akkor kevésbé leszek holnap álmos és nyűgös.

Ja.. és azért ma is festettem. A pipaléceket is megvettük, és gyorsan le is kentük két rétegben. Balázs is besegített, persze, de azért zömmel az én dolgom volt. :)

2016. okt. 2.

Nem véletlen

Biztos, hogy nem véletlenül került elém ma ez a Wass Albert idézet:

"Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (…) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon."

Még azért hozzátenném, hogy otthon az, ahol bárhova nézel, tudod, mi van a falban, mennyi munka van benne, és még mennyi minden más. (nyilván ez most az én abszolút szubjektív nézőpontom)
És tessék.. egy fotó arról, hogy végre nem csak söprögetni és szerszámot elmosni (odaadni, elvenni, idehozni) voltam jó. Végre olyan munkálatok is akadnak, amikből ki tudom venni a részem, mert különösebb szakértelmet nem, csak némi kitartást igényel.

Hét beltéri ajtó.. két rétegben.. ez is megvan. :)

2016. okt. 1.

Nem tudom miért

Nem tudom mitől, de úgy érzem most, hogy valami nem jó dolog van készülőben. Nem tudom honnan veszem, nem tudom mi az, amitől ezt érzem, de folyamatosan itt motoszkál bennem, hogy történni fog valami. Próbálom elhessegetni magamtól, és minden erőmmel arra koncentrálni, amik a jó dolgok. Látom a szépség ígéretét a simára glettelt falaknak, előre örülök a napnak, amikor megérkeznek a beszerzett háztartási gépeink. És igen.. egy szárítógép is van közöttük, és már most alig várom, hogy kipróbálhassam majd, mert annyi jót olvastam ezekről a masinákról. :)
Ugyanakkor körülöttem egy pillanat alatt képes feje tetejére állni a világ. Egyik pillanatról a másikra pattanásig feszült a légkör, van kiabálás, mérgelődés, sírás, megsértődés, és akárhogy is erőlködök nem tudok ellene tenni. Tudom, nem kell mindent magamra venni, és magamra vállalni sem, mégis úgy szeretnék ilyenkor tenni valamit. Jól jönne egy varázspálca, amivel csak suhintanék egyet, hogy azok, akik épp kiabálnak, mérgelődnek, sírnak, vagy épp megsértődnek lássák, hogy az a dolog, ami épp kiváltotta belőlük az érzést helyrehozható, megoldható, ha akarjuk.
Nekem is vannak rosszabb pillanataim, sokat emésztem magam olyan dolgokon, amiken nem kéne. Én mondjuk befelé csinálom, rajtam nem látszik, csak azok veszik észre (esetleg), akik nagyon-nagyon jól ismernek. Én ilyenkor nem tombolok, nem sírok, nem veszekszem, és nem is kiabálok. Inkább kivonom magam a forgalomból, és szinte nem is hallok, annyira azzal vagyok elfoglalva, hogy kielemezzem magamban az érzéseimet.
Szeretném, ha ez az érzésem ezúttal cserben hagyna. Jó dolgokat akarok magam körül. Boldog perceket, nevetést, szépségeket. Arra van szükség.