2015. jan. 31.

Elgondolkodtató

Kommentár nélkül. Vagy azért annyit mégis hozzátennék, hogy mennyire jellemző...


2015. jan. 30.

Mára

Biztos vagyok benne, hogy szinte mindenki ismeri ezt Wass Alberttől. Az is, aki amúgy nem olvas tőle (én sem). Ma eszembe jutott, több mindenről is. Így aztán megosztom veletek is, hátha Nektek meg majd erről jut eszetekbe valami. :)

"Idefigyelj – mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
     Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.
     – Idefigyelj – mondta. – Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
     – Értem – hebegtem megrendülve.
     – Dehogyis érted – csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
     Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek – akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.
     – A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél…” (Wass Albert: Nagyapám tanítása)

Azt meg nem is mondom, hogy unom az esőt, a havat, a havas esőt, az ónos esőt, és egyáltalán, a csapadék minden létező formáját. Elég már. A hóimádók gyönyörködtek, szánkóztak, építettek hóembert, síeltek, meg még mittudomén mi mindent csináltak, úgyhogy jöhet(ne) a napsütés-imádók ideje. De azt hiszem, várnom kell még.

2015. jan. 29.

A helyzet fokozódik

Mára lebetegedett anyám, a húgom, a nagyanyám, és a nagybátyám is. Mindenki ugyanúgy, mint a fiúk, akik amúgy nincsenek jobban. Ma is még mindhárman lázasak voltak, Roland a legjobban.
Leginkább kedvem lenne mániákusan fertőtleníteni mindent, nem mintha nem lenne már mindegy..
Vagy kedvem lenne magunkra zárni az ajtót, és nem csinálni semmit, amíg meg nem gyógyul mindenki. Elszoktam ettől, hogy mindegyikért egyszerre kelljen aggódni. Eddig legalább beosztották, hogy mikor ki a soros.
Azt meg csak nagyon félve mondom, hogy azért remélem, én megúszom.

2015. jan. 28.

Soha többet

Nem fogom megemlíteni sem, hogy valaki jól van, amikor a többiek nem. Igen, jól tippeltek, mára Rolandot is ledöntötte a lábáról ez a tomboló vírus, és este tízkor 39,1 lázat mértem neki. Csórikám rendesen kivan tőle, nem is emlékszem rá, hogy mikor volt ő utoljára ilyen lázas. Szóval, holnaptól mindhárman itthon gyógyulnak, adják-veszik egymás között a vírus ilyen-olyan formáját. Nincsenek illúzióim, lesz itt még jóvilág.. csak ezen most túl kell esni. Utoljára bárányhimlősek voltak így együtt, éppen tíz éve. Reméljük tíz év múlva nem ilyesmit csinálnak majd együtt január végén. :) :D

Egyébként meg nem tudok mit mondani.. ez a vírus kemény dió most, az iskolák, óvodák jórészét ledöntötte már a lábáról, valamiért most leginkább a gyerekeket találja meg. Elvileg sokaknál kimutatták már az influenzát, így gyanítom, hogy a gyerekek is ennek az áldozatai. Meg persze Eriknek ezt is mondta az orvos.

Most már csak az a nagy kérdés számomra, hogy vajon mi, felnőttek, megússzuk e?

Ez pedig a napi cuki rovatomba illene, ha lenne ilyen. Nincs, de ma kivételt teszek. Iceman-ből IceDad lett ma este. :)


2015. jan. 27.

Zanza

A megbetegedett gyerekek száma mára egy fővel nőtt, így most már ketten nyomják itthon az ágyat. Na, ez utóbbi ugyan csak képletes, mert az ágyat azért nemigen koptatják, de tény, a két nagyobb itthon van. Nem ugyanaz a bajuk, úgyhogy még simán keresztbe-kasul össze is szedhetik majd egymásét, vagy ilyesmi. Patriknak holnap időpontot kell kérnem a gasztroenterológiára. Abból látszik, hogy mennyire vagyok fáradt, hogy csak a telefonszámot írtam fel, de nem keresgéltem semmiféle lehetséges diagnózist, és nem gyártottam elméleteket sem. Lesz, ami lesz.
Roland húzza tehát az igát egyedül, mint legkisebb és legstrammabb, és legellenállóbb is egyszerre. :) Szó se róla, nem lehet ráfogni, hogy beteges lenne, talán az elmúlt három tanévben sem hiányzott annyit összesen, mint mondjuk Patrik már az idei tanévben. (maradjon is ez így, mert nagyon is rendben van amúgy)
Én meg a héten sosemlátott összevisszaságban dolgozom, és csak túlélésre játszom. Bár.. még azt a rengeteg kilötyögtetett tea-nyomot is eltüntettem a padlóról, és ez már több, mint ami a túléléshez kell. A mai délután húzós volt, és meg is fogadtam, hogy többet szülői értekezletre sem.. mert a kedves szülők sosem növik azt ki, hogy a saját egyéni problémájukkal traktálják az osztályfőnököt, meg a szülőtársakat, és egy csomó időt pazarlunk arra, hogy újra és újra meghallgatjuk ugyanazt a dolgot, de megoldást nem találunk rá. (talán mert nincs is?)
Ilyenek történnek mifelénk. Meg még hó is van. És hideg. De mindjárt február.. :) És aztán március. Ami hátha már jó lesz.

2015. jan. 26.

Nem hiszem,

hogy túl hosszú blogposzt születik most az ujjaim alól, mikor cirka öt óra múlva kelnem kell, hogy menjek is vissza dolgozni, pedig épp csak hazaértem az előbb. Roland már aludt, hajnalban ugye még aludni fog, így aztán legkorábban holnap délután fogunk találkozni. Akkor sem túl korán, mert munka után megyek kimozgattatom magam, majd aztán szülői értekezletre, így gondolom, hat óra tájban már itthon is leszek.
Nem hiszem, hogy akkor már majd túl lelkes leszek bármihez is, lehet, hogy már állva el fogok aludni.
De semmi baj, minden ilyen nap ad egy újabb löketet, egy kisebb önbecsülésadagot, amire amúgy szükség van. Csak azért jó lett volna Rolival is összetalálkozni. :)

2015. jan. 25.

Belebetegedett

Szó szerint. Erik ma úgy ébredt, hogy fáj mindene. Leginkább a feje, és aztán még mellé a hasa is, meg a lábai. Amikor egy kicsit sem villanyozta fel, hogy jó sok hó esett, és esik is még, akkor már tudtam, hogy ebből tényleg valami kórság lesz.
Délutánra 38,3 volt a láza, és szinte egész nap feküdt. Továbbra is a fáj mindene érzés tombol benne leginkább, és szeretne folyamatosan valami fájdalomcsillapítót, amitől jobban érzi magát. Gyanítom, hogy valami influenza-szerű megbetegedés lehet, amit gyaníthatóan a félévi bizonyítvánnyal együtt hozott haza az iskolából, mert mikor sms-t küldtem este az osztályfőnökének, hogy ne várja holnap a suliban, ő rögtön válaszolt, hogy ő is így van, ahogy Erik.
Ezek a vírusok nyilván nem válogatnak, és nyilván egy közösségben, pláne gyerekközösségben igen gyorsan szaporodnak. De nekem azért gyanús... mert épp Erik az, akit nem egykönnyen terít le az ilyesmi. De láttam rajta már egy hete, hogy olyan kis szomorú, és magába forduló. Hiába kérdeztem, hogy mi a baj, mindig lerázott azzal, hogy semmi. Hiába próbáltam beszélni vele, mindig csak elhárított, hogy "jajj, anya, nem kell aggódni". Tudom, hogy nagyon szeretne megfelelni, és nagyon szeretne jó lenni. Valami olyan jó, amit lát maga előtt, de nem is érti igazán, mert az ő fejében, az ő lelkében máshogy van összerakva. Most tudja, hogy (őt idézve) elsz.rta a félévet, és nagyon bántja. Legfőképp az bántja, hogy elszomorította az ő legnagyobb példaképét, akiért bármikor bármit megtenne, és aki az ő szemében szent és sérthetetlen. Az apjáról van szó. Aki pedig nem szidta meg, nem tartott hegyi beszédet neki, és nem tiltotta el semmitől. Annyit kért, hogy a matekot, az irodalmat, és a történelmet javítsa ki, mert ezekből jobbat is tud.
Tudom, hogy neki most épp fogalma sincs, hogy fogja csinálni, és vívódik az egészen, mert nagyon szeretné, ha sikerülne, de nagyon utálja az iskolát.
Így aztán... most, hogy a vírus megpróbálta ledönteni a lábáról egy kicsit sem tudott ellenállni neki, mert épp ezekkel a dolgokkal van elfoglalva. De remélem, csak egy kis extra pihenő sül ki belőle, amikor lesz ideje még átgondolni, amit kell, és aztán majd úgy lesz minden, ahogy szeretné.

2015. jan. 24.

Dal 2015

Ez sem múlik el nélkülem, bár hatalmas csalódások értek rögtön az első elődöntő idején, amit még ki kell hevernem a következő szombatig. Szükség lesz erre, hogy előítélet nélkül tudjak odaülni a tévé elé, és ne szoruljon ökölbe a kezem majd ahányszor csak meglátom T.Csillát a képernyőn, vagy Pierrot eddig sármosnak gondolt mosolyát.
Még azt sem tudtam eldönteni most, hogy kettőjük közül ki okozta a nagyobb csalódást, vagy hogy úgy egyáltalán ők e, vagy csak szimplán az, hogy cseppet sem értettem egyet a zsűri által adott pontszámokkal.
Elfogadhatatlanul sokat bakizott élő adásban a műsorvezető, és sírva könyörögném vissza Novodomszky Évát és Gundel Takács Gábort, ha tehetném. Ez a műsorvezetés az övékéhez képest nemhogy nulla volt, de még a nullához sem nagyon konvergált. Azt gondolom, ha valaki elvállal egy élő adást, akkor az a minimum, hogy annyira felkészült legyen, és annyira koncentrált, hogy senki meg ne mondja róla, hogy eddig hány ilyet vezetett. És nem, nem arról van szó, hogy nem lehet hibázni, mert dehogynem lehet. Na de ennyit? És keresgélni a szavakat mondat közben? Szörnyű... ennél még Lilu eszement őrjöngése is bármikor bevállalhatóbb.
Pierrot is csak a csalódást okozta. Mert eddig- annak ellenére is, hogy volt már vele egy személyes élményem egy vitaest kapcsán- azt gondoltam róla, hogy egy roppant intelligens és empatikus zenész. De nem az. Úgy tűnik nekem az első elődöntő után, hogy kifejezetten szerette "szivatni" a népet, és sokkal inkább rosszat mondani, mint jót. Tisztában vagyok vele, mit jelent az, hogy keressük A DAL-t. Tudom, hogy nem előadót keresünk ilyenkor, és nem feltétlenül számít, hogy ki az előadó. De sehogysem fér a bögyömbe, hogy olyan semmitmondó dalokra adtak sok pontot, amit én (és a fiaim), mint abszolút átlagos zenehallgató az első fél perc után már el is hallgattatnánk.
Csalódás volt az egész, ahogy volt. :( Ugyan mindig abban reménykedem, hogy lesz még egyszer újra egy ByeAlex-e ennek az országnak, de úgy tűnik, az idén sem nagyon. :(

Bár.. az is lehet, hogy csak az a baj, hogy valóban nem értek a zenéhez. És kultúrsznob sem vagyok. (és még azzal sincs bajom, ha valakinek Fluor írja a dalszöveget)

2015. jan. 23.

Félévi bizonyítványok

Nem lesz kommentár hozzá. Csak úgy megosztom, a maga egyszerű valóságában.

Patrik (9.osztály)

Magatartás: példás
Szorgalom: jó
Testnevelés: jó
Hit-és erkölcstan: jó
Történelem: jó
Informatika: jeles
Mozgóképkultúra és médiaismeret: jeles
Magyar irodalom: jeles
Magyar nyelvtan: jeles
Matematika: közepes
Kémia: jeles
Fizika: közepes
Földrajz: jó
Angol nyelv: jeles
Német nyelv: jeles
Ének-zene: jeles
Vizuális kultúra: jó

Erik (6.osztály)

Magatartás: közepes
Szorgalom: közepes
Magyar nyelv: jó
Irodalom: közepes
Történelem: közepes
Hittan: közepes
Angol nyelv: jó
Matematika: közepes
Informatika: jó
Természetismeret: közepes
Ének-zene: jó
Rajz és vizuális kultúra: közepes
Technika és életvitel: jó
Testnevelés és sport: közepes

Roland (3.osztály)

Magatartás: jó
Szorgalom: jó
Magyar nyelv: jeles
Magyar irodalom: jeles
Matematika: jeles
Környezetismeret: jó
Ének-zene: jeles
Technika és életvitel: jó
Testnevelés és sport: jó


Annyit azért elárulok, hogy tudtunk jó fej szülők lenni. ;)

2015. jan. 22.

Félős félév

A félévi bizonyítványok előestéje van. Van, aki magabiztos, van, aki még ennél is magabiztosabb, és van, aki fél. Aki már ma reggel megkérdezte, hogy tudunk e csukott szemmel aláírni? Ettől a kérdéstől nekem is összeszorult a gyomrom, és azt gondoltam, bármi lesz is, ami miatt azt gondolja, csukott szemmel kell aláírnunk, én ugyan egy rossz szót nem fogok szólni. Nyilván meg sem dicsérem majd azért, amiért nem kell, de elfogadom az egészet, ahogy van. Ő most épp ennyire volt képes. Önerőből, egyedül. Tényleg nem tudom, milyen lesz, mert ugyan láttam az ellenőrzőjét (úgy két hete), de abból még bármi lehet jó irányban is, rossz irányban is. De minden ami ott van, az ő sikere, vagy kudarca, és neki kell ebből tanulnia. Persze, mi azért vagyunk, hogy néha besegítsünk a felismerésekbe, de elsősorban saját magának kell saját magát megismernie és elfogadnia annyira, hogy majd egyszer felszabadultan és magabiztosan tudjon tanulni, és a tanultakat visszaadni. Most még tiszta görcs, és amit tud, azt sem tudja emiatt. De Őt így szeretjük.
A két magabiztos is tutira tud meglepetést okozni, és nem is akarom elképzelni, hogy Roland akár ismét megörvendeztethet egy hármas magatartással, mert biztos vagyok benne, hogy ő az iskolában is pont olyan, mint itthon. Ő az, aki szabadon szárnyal bármilyen környezetben legyen is, aki nem hagyja magát korlátok közé szorítani, és aki imád szerepelni, a figyelem középpontjában lenni. Na, ezek miatt vannak a problémák.  Amit amúgy értek én.. csak mégsem, de ez legyen a legnagyobb baja.

Azért remélem, hogy holnap Erik is felszabadultabb lesz már, és eloszlik a félelme, mert látja majd, hogy nincs mitől félni. Talán sikerül jófej szülőknek lennünk. Mert amúgy nincs is semmi jelentősége az egésznek. Csak ezt mindig elfelejtjük. :)

forrás

2015. jan. 21.

Túlzás

Mostanában annyi mindennel kapcsolatban éreztem már, hogy eltúlozzák, hogy kezdem azt érezni, valamiféle túlzó-bolygóra keveredtem.
Nem tudom, miért van ez, de mostanság mindenki a legjobb anya, a legjobb munkatárs, a legnagyobb szakértő, a legjobban megmondóember. És ebből következően, amikor ez a sok tuti ember összeakad, abból mindig kalamajka van.
Ma épp azt sérelmeztem magamban, hogy minek kell ez a nagy anya-kultusz mostanában. Nem kell lépten-nyomon veregetni a vállunkat, hogy jajj, mekkora anyák vagyunk már, mert mennyi mindent megteszünk a gyerekünkért, és mégsem várunk érte semmit. Egyrészt, ez nem igaz, másrészt minden viszonyítás kérdése csak. Érezhetem én, hogy mindent megtettem, ha a gyerekem másképp érez. Ugyan ki kérdezi meg őket, hogy "Te figyi már, szerinted neked jó anyád van?" Persze, rá fogja vágni, hogy jó, mert belé van kódolva, hogy az anyját szeretni kell. De nem biztos, hogy őszinte lesz, mert lehet, hogy előző nap összevesztek, vagy épp büntetést kapott, vagy bármi. Olyankor biztos nem érzi azt, hogy milyen jó anyja van. De tök mindegy is. Nem kell a vállonveregetés senkitől sem azért, mert épp megcsináltam neki valamit, vagy hullafáradtan is nekiálltam palacsintát sütni.
Azért lettem anya, mert ezt szerettem volna. Azt ugyan nem tudtam még akkor, amikor csak tervezgettem a gyerekeimet, hogy milyen is ez, de ez nem számított. Most sem számít. Sosem fogom összeszámolni hogy hány álmatlan éjszakát okoztak, vagy hányszor mondtam le miattuk valamiről. Nem érdekel. És nem is várom azt, hogy valaki kitüntessen ezért, vagy azt mondja, hogy "Aztaaaaaa, Te aztán igazán jó anya vagy." Nem kell ez. Az anyaság nem munka, amit letudunk, nem kötelesség.
Valami egészen más.
És szemétségnek tartom, hogy ennyire elcsépelik.

2015. jan. 20.

De jó volt

Nem tudom pontosan mióta járok masszíroztatni a hátamat. Az biztos, hogy már egy jó ideje. De még soha nem volt ez annyira jó, mint ma. Én nem tudom, hogy mi történt ma, vagy történt e egyáltalán más azon kívül, hogy már nem olyan csomós a hátam, mint régen, de ma szinte szárnyaltam, amikor eljöttem onnan. Annyira jól éreztem magam, hogy el sem nagyon hittem, hogy ez én vagyok, egy ilyen ronda, szürke, ködös időben. Pedig én voltam. :)
Ezt az érzést most elraktározom. Amúgy meg ugye, megmondtam, hogy megéri kitartani?

2015. jan. 19.

Indulnék

Azért mondjam ki, hogy tulajdonképpen egy hálátlan kis izé vagyok, mert úgy el voltam foglalva tegnap este a saját nyűgömmel, hogy azt meg el is felejtettem, hogy tegnap elém került az a csokitorta, amire tegnapelőtt vágytam. :) Ezekért a dolgokért pedig annyira hálás vagyok, és mégiscsak mosolyra fakasztanak olyankor is, amikor épp világvége hangulatom van.
És azt is be kell vallanom, hogy sokkal jobban függök a békességtől, mint amennyire valaha is beismertem (eddig) magamnak. Olyannyira, hogy fizikai tüneteket produkálok, ha sokáig kell olyan helyzetben lennem, ahol nincs béke. Nem bírom a feszültséget, nem bírom a haragot, és nem bírom a gonoszságot sem. Sőt, újabban a hülyeség is nagyon fáraszt. Sokkal jobban, mint valaha.
Így aztán.. azt hiszem, el kell hogy költözzek a Holdra. Vagy nem is. Valami ismeretlen bolygóra. Írok listát, kik jöhetnek.
Így fog kinézni kb.

De simán beérem ezzel is:


2015. jan. 18.

Lenke velem van

Konkrétan ElégedetLENKE. De ő rendesen beköltözött ide hozzám, és nagyon otthonosan érzi magát. A lehető leghamarabb szeretném kilakoltatni, mert rettenetes dolgai vannak. Azt mondja, hogy:
-Nincs jól semmi sem
-Nincs értelme semminek sem
-Pókháló van a hűtő fölött
-Púpos vagyok
-Ráncos vagyok
-Ősz vagyok (ez már nem)
-Lusta vagyok
-Türelmetlen vagyok
-Nagy a hasam
-Keveset iszom

Odáig is merészkedett, hogy azt is mondta, semmit nem csinálok jól, mert vagy nagyon, vagy sehogy, és az úgy nem jó. Azt mondja, ez, ahogy most vagyok, épp elég ahhoz, hogy megmutassam az elrettentő példát mindenkinek, hogy hogyan nem kell. De szerinte úgysem tudok változtatni, mert túlságosan beleragadtam már ebbe az állapotba, és különben is, már azt sem tudom, hogyan kell igazán kikapcsolódni, és hogy milyen is az, amikor úgy istenigazából él az ember.

Márpedig... Lenkének mennie kell, mert ugyan ő jól érzi itt magát nálam, de én utálom őt.


2015. jan. 17.

Ez is rövidke

Nem az a baj, hogy nincs mit írnom. Inkább az a helyzet épp, hogy annyi minden van, amin épp gondolkodok, vagy épp feldolgozom, hogy ezektől megnémulok. Ezek mind olyanok, amik még az én abszolút őszinteségem ellenére sem valók a blog hasábjaira, így aztán ezen most nem fog segíteni az írásterápia. Leírhatnám mondjuk, és ott maradhatna piszkozatban, de az úgy nem olyan.
Egyébként meg a hat napos munkahét is épp elég hozzá, hogy megnémuljak, mert ilyenkor már nincs kedvem kommunikálni. Ilyenkor van az, hogy arra vágyom, hogy csak úgy megöleljenek, vagy csak úgy letegyenek elém egy szelet sütit (mondjuk egy csokitortát). Vagy hogy mondjanak nekem csupa szépet és szívmelengetőt. De néha bennem van ilyenkor pár percre olyan vágy is, hogy menjünk valahova. Mindegy hova, moziba, színházba, bulizni, csak valahova, ahol élet van.
Ezek helyett majd most kialszom magam nagyjából.

2015. jan. 16.

Nagyon röviden

Ha most a hétvége kezdete lenne már, akkor biztos sokkal jobban érezném magam. De még hátra van egy munkanapom, így most leginkább frusztráltnak érzem magam, ahogy ránézek az órára, és tudom, hogy hajnalban milyen nagyon nehezemre fog esni felkelni. 
De semmi gond, el fog kezdődni a hétvége nekem is, és nézzük a jó oldalát a dolgoknak: minden szombat délelőtti vásárlást lepasszolhatok a fiúknak. Ők mennek majd a gyógyszertárba, a drogériába, és nem nekem kell sorban állni. :D És ennek örülök. 

Azt meg csak zárójelben jegyezném meg, hogy épp az ötödik könyvemet olvasom az idén. :D Ejj, de ráérek, nem? 

2015. jan. 15.

10

Tele közhellyel, de akkor is azt kell mondanom, hogy elrepült az idő. Mert ma bizony a legkisebb királyfi is tíz éves lett. Épp ezekben a percekben született egy évtizeddel ezelőtt. :) Minden percére emlékszem, még akkor is, ha váratlanul és hihetetlenül rövid idő alatt született, mindössze ötven percre volt szüksége ehhez.
Nem semmi, hogy mi mindenen vagyunk túl vele, és nem semmi, hogy mindennek ellenére egyben van. :) Meg az sem semmi, hogy mi még nem kötöttünk ki kényszerzubbonyban valahol. :D
Még mindig ő egyébként a leginkább szeretős gyerekünk, még mindig ölel, és napjában többször is elmondja, hogy mennyire szeret.
Nem tudom pontosan hány centi, de 140-es kabátja van, harminchatos bakancsa, és harminc kiló fölött van a súlya is.
Pörög-nyüzsög örökké, beszél, kérdez, mutat. Nagyon jó eszű, jó logikájú gyerek, már csak meg kell tanulnia használni is.
A Rubik kockát kettő perc haminchárom másodperc alatt kirakja. (amitől amúgy az állunk leesett)
Szóval.. egy csoda még mindig. És életünk egyik legnagyobb ajándéka.

És hogy miből lesz a cserebogár?


2015. jan. 14.

Nem értem

Voltatok már olyan helyzetben, amikor nem csak hogy tapintani lehetett a feszültséget, hanem még a gyűlölet is látható? Olyan szintű, mélyről gyökerező gyűlölet, ami megriaszt, elképeszt, és ráadásul még egy csomó kérdést is hoz magával. Mert ha ez most látható, akkor mi volt eddig? Az egy látszatvilág volt? Hazugság minden? Vagy ez a látszatvilág, és a hazugság?
Nem mondom, hogy azért, mert nem rám irányul, és nem velem kapcsolatos az egész, csak a tanúja vagyok, hidegen hagy, mert egyáltalán nem. Sőt, nagyon nem. Elképedve nézem, és teljesen össze vagyok tőle zavarodva. Őszintén szólva el sem tudom képzelni, hogy hogyan lehet valakiben ennyi gyűlölet.
A térdem-lábam továbbra is fáj, ma délután szigorú fekvéssel gyógyítottam. Ami amúgy bejött, mert utána egész elviselhetőre csökkent a fájdalom. Mondjuk azért azt őszintén remélem, hogy nem addig fog fájni, amíg én meg nem oldom a dilemmámat.

2015. jan. 13.

Egy térdfájás margójára

Az életem egyik legnagyobb feladata, és kihívása, hogy magamban, magammal békében legyek. Nagyon nehéz úgy, hogy egyébként az a típus vagyok, aki folyton rágódik valamin, aki folyton gondolkodik, és aki - és talán ez a legrosszabb- mindenki baját is magáénak érzi, és meg akarja oldani. Most is több síkon van gondolkodnivalóm, és megoldanivalóm. És csak a fele az enyém. Mégsem tudom elengedni azt sem, amit kéne, mert mégis úgy érzem, hogy kapcsolódik hozzám, nekem is van vele dolgom, és ha már ez az érzés megérkezett, akkor foglalkoznom kell vele.
Vannak olyan megoldásra váró dolgok, amikhez talán elég lenne egy-egy gondolatot megosztani másokkal. De ott meg ott van az esélye annak, hogy megbántom vele az illetőt, aki amúgy gyanútlanul azt gondolhatja, hogy minden rendben van. Megbántani meg nem akarok senkit.
Mégis az van, hogy kénytelen leszek komolyan nekiveselkedni ezeknek a feladatoknak, mert mára lesántultam. Térdtől lefelé fáj a bal lábam, és egészen biztos, hogy a térdemből indul. Épp ma voltam kimozgatáson, és amikor M. rávilágított, hogy a bal oldal az érzelmi oldal, és a térd a továbbhaladást jelképezi, egy pillanatra nem is jutottam szóhoz.
Értem én... csak hajjajj... hol van még az a béke?

2015. jan. 12.

Vitaest a fiammal

És már kezdődik is, hogy olyan fáradt vagyok, hogy az agyamból minden gondolatot el is szipkáz az, hogy még kitartsak.
De azért azt elmesélem, hogy milyen is az, amikor a tizenöt és fél éves fiaddal vitázol. Nem valami hülyeség miatt, hanem értelmes vitát folytattunk. Nevezetesen a nyelvvizsgájáról. Ami elvileg februárban esedékes. De mégsem. Mert ma véletlenül tudtuk meg, hogy épp ma van a jelentkezési határidő. (ezt is a gyerek, aki épp a kitöltött tesztlapját értékelte magának) Nosza, felhívtam az angol tanárát, akitől megtudtam, hogy tényleg a mai nap a határidő. Meg még egy csomó minden mást is. Hogy például mindenki visszamondta a februári vizsgát, meg hogy amúgy mennyire bírja Patrikot, és milyen sok lehetőség van benne, és ha úgy döntünk, hogy mégis most azonnal jelentkezünk, és befizetjük, akkor ő felkészíti. Ezt úgy kb. egyszuszra sorolta el. :)
Nekem vegyes érzelmeim vannak a nyelvvizsgával kapcsolatban, mert sosem tanultam ilyen szinten nyelvet. Nekem ez egy misztikum, és olyan szinten idegen világ, hogy bárhogy van is, tartok tőle. Patrik nyugodt, és magabiztos, szerinte megvan hozzá a tudása.
Mégis.. ő volt az, aki azt mondta, hogy na jó, hát akkor majd júniusban megy, és nem most. Én voltam, aki győzködte, kérdezgette, próbálva kiugrasztani a nyulat a bokorból, hogy azért nem megy mégsem most, mert "berágott" azon, hogy ma van a jelentkezési határidő?
De nem, férfias határozottsággal érvelt amellett, hogy szeretne inkább lassan, de biztosan felkészülni (szóbeliből még szükség van rá), nincs most "kedve" egy hónapig éjjel-nappal angolul beszélgetni boldog-boldogtalannal.
Így aztán nem jelentkeztünk, és nem fizettük be most.
De egy élmény volt vele vitázni. :) Aztán meg egy külön élmény volt, ahogy elszórakoztatott a mindenféle focis témájú tudásával.
Ilyenkor nagyon jó, hogy már ekkora. :)

2015. jan. 11.

Gyógyultan

Ha lenne ilyen, akkor biztosan rá lenne írva a táppénzes papíromra, hogy "egészséges, közösségbe mehet". Még akár vessző nélkül is, mert bár úgy másféle jelentése van, de az a jelentés is jó. :)
De- igaz, ami igaz- meggyógyultam. Azt nem mondom, hogy nem lennék el még itthon, mert akkor hazudnék. Ellenék. Az orrom se dugnám ki a lakásból, csak idebent lennék, és vagy csinálnék valamit (akadna tennivaló), vagy csak olvasnék, játszanék a telefonomon, aludnék, és esetleg még gondolkodnék egy pár dolgon.
Nos, erre nincs most lehetőség már, kezdődnek a szürke, munkával teli hétköznapok. Nincs ezzel baj egyébként, továbbra is szeretem a munkámat, csak épp egy olyan időszakom van, amikor a legkevésbé sem vágyom kimozdulni. :D Legjobb lenne, ha házhoz hoznák a munkámat, minden zokszó nélkül megcsinálnám. :)
Ezen amúgy biztos, hogy már holnap reggel hétre túl is fogok lendülni, mert biztos, hogy várják, hogy menjek, és bőven lesz mit elmesélniük, megbeszélnünk, és biztos akad munka is.

Azt mondjuk még nem nagyon tudom elképzelni, hogy fogok én felkelni holnap hajnali négykor, de majd csak sikerül valahogy.

2015. jan. 10.

Nem nő

Az elmúlt napokban volt időm bőven gondolkodni magamon, és arra jutottam, hogy sem elég nőies nem vagyok, ráadásul rohamtempóban kezdtem el öregedni is. Ez utóbbin nem nagyon tudok segíteni, a génjeim is azt hurcolják magukban, hogy korán öregszem, de a másikon azért tudnék. Tudnék, na ja... És itt rekedt meg a nagy gondolkodáshullám bennem. Merthogy én tudom mi az, ami nekem tetszik egy nőn, vagy mitől tekintem nőiesnek. Tetszenek, akik mindig csinosak, akik sminkelnek minden nap (de nincs rajtuk egy fél tonna kencefice), akiknek az egész megjelenésük is olyan, hogy jó rájuk nézni. Persze, a ruha alá nem látok, így nem tudhatom, hogy neki is van e narancsbőre, ami miatt én már nem öltözöm a tükör előtt, vagy bármi más. De nálam az sem mondható el, hogy ami látszik, az rendben van. Mert nincs. Két véglet van. Vagy van rajtam normális ruha, de abból több rétegnyi.. és szemmel láthatóan feszengek, mert nem kényelmes. Vagy szabadidőruhában és sportcipőben vagyok. Ami roppant kényelmes és praktikus, ámde cseppet sem nőies. Sminkelni nem szoktam, nem is tudtam soha szépen.
A többiről meg ne is beszéljünk.. ami a ruha alatt van. Van itt minden, ami csak lehet.. háj, narancsbőr, visszér, seprűvéna, száraz bőr, csúnya kezek, csúnya körmök. Erről elvileg tehetek, gyakorlatilag meg inkább csak így alakult, mert én is azok közé a lusta dögök közé tartozom, akik nem hitték el, hogy tényleg tenni kell azért, hogy majd ne így legyen. És persze, nem késő még semmit sem elkezdeni, és lehet még bármi.
Csak nem is tudom.. van e még ami motiváljon. Mert tulajdonképpen mindegy, hogy milyen vagyok a ruha alatt, nem olyan fontos. Leginkább nem is gondolok én sem magamra nőként, mert sokkal előbb jut eszembe magamról, hogy valakiknek az anyja vagyok, meg a felesége, meg háztartási android, mint hogy nő. És azt gondolom, hogy ezzel mások is így vannak. Valahogy eltűntem a többi szerepemben, és közben ez lett belőlem. Hogy jó, vagy nem jó, az mindig attól függ..

2015. jan. 9.

Távirat

Fúj a szél.Stop.Leszakadt egy vezeték a villanyoszlopról.Stop.Emiatt áramszünet van.Stop.A mobilnetem lassú. Stop.A telefonom 15 %.Stop.Bejegyzés holnap.Stop.

2015. jan. 8.

Reading Challenge 2015

Azt még itt nem is említettem, hogy azért az idei év sem marad fogadalom nélkül, még ha nem is a szó szoros értelmében vett fogadalomról beszélünk. (pedig ilyesmire vonatkozóan is kaptam tippeket)
De csatlakoztam egy kihíváshoz, amit reményeim szerint fogok tudni teljesíteni, bár biztosan nem lesz könnyű megcsinálni. Úgy tervezem, hogy majd itt is nyomon követhető lesz az ötven könyv alakulása, de most még lelkes vagyok, és jelen pillanatban eléggé kipihent is, úgyhogy ez akár változhat is. (de csaknem)
 Én a moly.hu-n csatlakoztam, talán épp itt volt az ideje, hogy újraélesszem az oda szóló regisztrációmat. :) És mert ugye semmi sem történik sem véletlenül, sem ok nélkül, körülbelül egy hónapja kaptam tőlük levelet, hogy olyan régen voltam belépve, el kéne döntenem, hogy használom e még majd, vagy már nem? És akkor nem volt szívem törölni. Gondolom ezért.
Íme a részletek:
Miről szól az Olvasás kihívás 2015 (vagy eredeti angol változatában a 2015 Reading Challenge)? Adott 50 szempont, a feladat pedig egyszerű: 2015-ben olvass el minden szemponthoz legalább egy regényt. Bármilyen sorrendben haladhatsz, viszont egy könyv – amennyiben több szempontnak is megfelelne – csak egy ponthoz kapcsolódhat.
Csak 2015-ben befejezett könyveket fogadok el (a 2014-ben, július után kezdett műveket is elfogadom, de csak akkor, ha 2015-ben fejeztétek be, ez alól kivétel csak az 50. pont), és szeretnék kérni mellé egy rövid értékelést, ami lehet csillagozás is.
A könyveket egy polcra tegyétek, a polc neve: Olvasás kihívás 2015 legyen. Arra szeretnélek kérni titeket, hogy az átláthatóság érdekében csak a kész kihívások linkjét küldjétek, ne egyesével :)
A szempontok:
1. Egy több mint 500 oldalas könyv
2. Egy klasszikus romantikus könyv
3. Egy könyv, amiből film készült
4. Egy könyv, amit idén adtak ki
5. Egy könyv, egy számmal a címében
6. Egy könyv, amit egy 30 év alatti szerző írt
7. Egy könyv nem emberi szereplőkkel
8. Egy könyv, ami vicces/humoros
9. Egy könyv, amit nő írt
10. Egy könyv, ami misztikus vagy thriller
11. Egy könyv, aminek egyszavas címe van
12. Egy novelláskötet
13. Egy könyv, ami egy másik országban játszódik
14. Egy szépirodalmi könyv
15. Egy népszerű író első könyve
16. Egy könyv egy olyan szerzőtől, akit szeretsz, de még nem olvastad
17. Egy könyv, amit egy barátod ajánlott
18. Egy Pulitzer-díjas könyv
19. Egy könyv, ami igaz történet alapján íródott
20. Egy könyv az „elolvasni” listád aljáról
21. Egy könyv, amit anyukád szeret
22. Egy könyv, ami félelmet kelt benned
23. Egy több mint 100 éves könyv
24. Egy könyv a borító alapján
25. Egy könyv, amit iskolában el kellett volna olvasnod, de nem tetted
26. Egy memoár
27. Egy könyv, amit egy nap alatt be tudsz fejezni
28. Egy könyv, aminek a címében ellentétes értelmű szavak vannak
29. Egy könyv, ami olyan helyen játszódik, ahova mindig el akartál látogatni
30. Egy könyv, ami akkor jött ki, amikor születtél
31. Egy könyv, ami rossz kritikát kapott
32. Egy trilógia
33. Egy könyv a gyerekkorodból
34. Egy könyv egy szerelmi háromszöggel
35. Egy könyv, ami a jövőben játszódik
36. Egy könyv, ami egy gimiben játszódik
37. Egy könyv, egy színnel a címében
38. Egy könyv, ami megsirat
39. Egy könyv, amiben van varázslat
40. Egy képregény
41. Egy regény egy írótól, akitől azelőtt sohasem olvastál
42. Egy könyv, ami a tied, de sohasem olvastad
43. Egy könyv, ami a szülővárosodban játszódik
44. Egy könyv, ami eredetileg más nyelven íródott
45. Egy könyv, ami karácsonykor játszódik
46. Egy könyv, aminek az írójának a tiéddel azonosak a kezdőbetűi
47. Egy színdarab
48. Egy betiltott könyv
49. Egy könyv, amiből TV sorozat készült
50. Egy könyv, amit elkezdtél, de sosem fejezted be.

2015. jan. 7.

Még szerencse

Most, hogy a napjaimat itthon lábadozva tengetem, és nagyon szigorúan és szó szerint pihenek. Ma például a lábam sem tettem ki a házból, épp csak az orrom dugtam ki annyi időre, amíg a kutyákat kiengedtem pisilni. Na szóval így nagy gyógyulásomban (azért alakulok már) valahogy többet nézem (hallgatom) a tévét is. Meg az megy háttérzajként is, miközben játszom a telefonomon. Vagy épp csak úgy tűnik, mintha nézném, pedig alszom.
Na de nem ez a lényeg. Hanem hogy most figyeltem fel rá, hogy milyen mérhetetlen mennyiségű gyógyszer reklám van. És egy csomóban elhangzik, hogy "még szerencse, hogy van". Gyakorlatilag nincs is olyan probléma a világon, amire nincs ilyen még szerencse szer. A másik kedvencem pedig, hogy minden "azonnal" és "szupergyorsan" hat, meg gyorsabb és hatékonyabb felszívódást kínál. Sőt, ki is mondják, hogy nincs idő a náthára, és ezt és ezt a cuccot kell inni rá. Sőt.. továbbmegyek, és lassan ásom is magamnak a gödröt, mert van olyan reklám, ahol arcátlanul közlik, hogy "az anyák nem mennek betegszabadságra". Hát bakker.. de, igen, van olyan helyzet, amikor muszáj. És most nem az én tüszős mandulagyulladásomra gondolok, mert éppenséggel még azért elmosogatni el tudok, de amikor az embernek harminckilenc fokos láza van, akkor lehet ő akárki is, akkor is beteg.
Szépen beépítik a tudatalattinkba, hogy a zsíros, nehéz kajától puffadni fogunk (de még szerencse...), hogy a nehéz napokon görcsölünk (de még szerencse...), sőt.. még azt is, hogy akárhány éves kor felett a szívünk is beteg lesz. Így aztán megelőzésképpen szedjünk szívgyógyszert. Ezen eldobtam az agyam. Hogy mi van? Ne vicceljünk már ezzel, kérem. És legfőképpen ne mondogassuk ezt félóránként..
Elképesztő ez az egész. Sajnos értem, hogy mi a cél, legfőképp ez a beépítés. Mert minél többször halljuk, hogy mi minden bajunk van, annál biztosabb, hogy lesz is. És akkor majd, mert jól működik ez a fajta "tanítás" mindenki tudni fogja, mit is kell venni a gyógyszertárban. És a lavina be is indul...

2015. jan. 6.

Bahhh

Néha eszembe jut mostanában, hogy micsoda szánalmas seggf..ek ülnek azokon a posztokon, ahonnan az országunkat irányítják. Olyanok, akik képtelenek viselkedni, de oktatják azt, hogy hogyan is kell. Olyanok, akik képtelenek végigmondani egy összefüggő mondatot, de törvényeket hoznak arról, hogy is kell élnünk. Olyanok, akik ocsmány kijelentéseket tesznek egy alig pár napja született kisbaba származását illetően, ugyanakkor elvárják, hogy őket ne különböztesse meg senki.
Ezekre az emberekre nem lehet példaként tekinteni. Ezek az emberek szerintem nem méltók arra, hogy az ország irányításában tevékenyen részt vállaljak, hogy az arcukkal, nevükkel képviseljenek minket bármilyen helyzetben.
Bevezetném náluk is azt, ami az iskolákban még mindig olyan népszerűségnek örvend (tanári berkekben legalábbis), minden ocsmányság, trágárság, nem helyénvaló beszólás után kapna egy fekete pontot. Öt fekete pont után egyest. Öt egyes után jöhetne az intő, majd a rovó, és a végén szépen elmehetne haza az Ország Házából. És még meg is köszönhetné a rengeteg türelmet, és esélyt, amit kapott.
De úgy egyébként.. miért nem mondják meg ezeknek az embereknek a feletteseik, vagy urambocsá' a rokonaik, hogy nem is emberi módon viselkednek?

2015. jan. 5.

Nem így terveztem

A héten lógok. Na nem szó szerint, hanem mert sikerült beszereznem egy pár tüszőt a mandulámra. Nem sokáig lesznek velem a tervek szerint, mert minderre a táppénzes papír mellé még sikerült szert tennem egy kis aktil duo-ra. Ez majd elintézi a tüszőket is, meg a jelek szerint engem is. Mert az első szem gyógyszer úgy kiütött, mintha még soha életemben egyetlen szem tablettát sem nyeltem volna le. Vagy lehet, hogy ez még a tüszők ténykedése, mindenesetre délutánra erőtlen voltam, mint az a bizonyos őszi légy, és fájt minden porcikám külön is, és együtt is. Meg még ezen kívül a hasam alja is nagyon. De majd az is rendbe jön remélhetőleg ezen a héten.


2015. jan. 4.

Azt hittem

Amikor már egészen biztos volt, hogy három fiunk lesz, akkor olyan dolgokkal biztattam magam, amikről tudtam, hogy nem az erősségeim, de egy lányos anyukának azért tudnia kell.
Az egyik ilyen volt az, hogy legalább nem kell frizurát készítenem. Legalábbis azt hittem, hogy nem fog kelleni, mert fiúkkal kapcsolatban ez az utolsó, ami eszébe jut az embernek, nem?
Igazából nem is jelentette ez a frizura-kérdés semmi gondot, még akkor sem, ha a házi fodrász is én vagyok, mert egészen eddig afféle egyen-frizurát hordott a család fiú-vonala. Alul a legkisebb hossz, amit vág a hajvágó, felül pedig -attól függően milyen az idő- vagy a leghosszabb, amit tud a hajvágó, vagy esetleg a közepes fokozat. Egészen egyszerű volt vágni is, kezelni is, jól is állt nekik.
Csakhogy... úgy esett, hogy a három focirajongó fiam közül kettő lázadni kezdett, és ezzel egyidőben növeszteni a hajukat, meg feltételeket szabni, hogy hogy is lehet vágni, és legfőképpen hol is lehet levágni, és hol nem érhetek hozzá. Erik volt a legelső, őt követte Roland is. Erik első focis frizurája már a múlté, mert még novemberben meguntam, hogy nem áll sehogy sem, és ő is azt mondta, vághatom, hát vágtam is. Azt hiszem, még olyan nem volt, mint akkor este.. hogy szóba sem akart állni velem, mert nem olyan lett, mint ahogy ő szerette volna. Azzal lehetett csak vigasztalni, hogy szerencsére a haja meg fog nőni, és amúgy is jót tesz majd a fejbőrének egy kis fellélegzés (pont olyan sűrű haja van, mint nekem).
Ma este megint hajvágás volt. Patrik nemes egyszerűséggel hagyta, hogy vágjam a megszokott fazonra, de a két kicsi ugyan hogy nem... Rolinak csak körben szabadott, felül egész hosszú már, de semmiképp nem érhettem hozzá, és ezt többször is ellenőrizte menet közben. Eriknek szintén így kellett, de neki a forgóján igazíthattam azért (pont a feje búbján van).

Csoda e mondjuk, ha ilyesmire adták a fejüket, ha a példaképeknek is ilyen fontos a hajviselet?







Fiús anyukák, vigasz, vagy nem, mégis kell a frizurákkal is foglalkoznunk. :) (elárulom, kimosható hajspray-t is vettem már.. zöldet)

2015. jan. 3.

Most jó

Hozzám most érkezett el az a megnyugvás, aminek legkésőbb advent negyedik vasárnapjáig kellett volna megérkeznie. De semmi gond, jobb ez későn, mint soha. Most van az a csend a lelkemben, ami miatt akár újrakezdhetnénk az egész karácsonyosdit, mert most lenne olyan, amilyennek szeretném. De nem lehet ilyet, és nem is akarok elégedetlennek tűnni sem (mert tulajdonképpen nem is vagyok elégedetlen egy kicsit sem), csak úgy érdekességképpen említem meg.
Dédelgetem magamban ezt a jó érzést, és próbálom itt tartani. Elemezgetem, hogy mi lehetett az, amitől végül kialakult. Sok minden van, és egy csomó minden pont ellenkezőleg lesz már a jövő héten is, de nem baj. A holnapi nap még az enyém lesz ebben a jó érzésben, és én el fogom raktározni minden kis pillanatát, és minden nehezebb pillanatban elő fogom szedni, és emlékezni fogok.

2015. jan. 2.

Közeleg

Kíváncsi leszek majd, hogyan lesz hétfőtől az országos össznépi visszarázódás a munkába. Kicsit kajánul vigyorgok magamban, mert én könnyen vagyok, ki sem szoktam belőle, ma is voltam. :) De jobb is ez így, egy kicsit dolgoztam, aztán egy kicsit megint itthon vagyok. Két hét után, mint ahogy jó sokan otthon voltak az ünnepek alatt nagyon nehéz lesz visszaszokni az unalmas hétköznapokba.
Már előre sajnálom a gyerekeimet is, akiknek hétfőn szintén kezdődik az iskola. Tök őszintén sajnálom őket, mert látom rajtuk, hogy most, amikor már kellőképpen pihentek, valahogy igazán le is nyugodtak. Jó, nincs az, hogy "egy hangjuk sincs", de azért nincsenek azok a vérremenő viták sem, mint az első napokban. Megkockáztatom, hogy boldogabb és egészségesebb életük lenne, ha nem kéne iskolába járni, és nem nyomorgatnánk őket felesleges tudományokkal. Lehetne valami alternatíva az otthonoktatás és a hagyományos iskola között is, habozás nélkül azt választanám.
És- hangsúlyoznám- nem azért, mert nekem személyes bajom lenne bárkivel is az iskolák valamelyikében, ahova a gyerekeim járnak. Egyszerűen csak úgy gondolom, jobb lenne ez, ha másképp lehetne.

2015. jan. 1.

Jól kezdődik

A szó jó értelmében valóban egy jó évkezdet volt a mai, mert nyugalom volt, és béke, és a konyhában is leginkább csak a konyhalány szerepét kellett betöltenem, a főzést átvállalta tőlem Balázs. A fiúk egészen keveset vitáztak csak, ami jó hír annak fényében, hogy akkor ilyen lesz az egész év is. :) Na nincsenek azért illúzióm, de jó erre gondolni.
A szó átvitt értelme pedig ki másra vonatkozna, ha nem rám? Naná, hogy én vagyok az a lúzer, aki olyan fejfájással ébredt, amit egész nap sem lehetett elmulasztani, dacára mindenféle fájdalomcsillapítónak, görcsoldónak, fekvésnek. Remélem, hogy nem így lesz ez minden nap, mert akkor tuti, hogy meg fogok bolondulni. Ezt a mait is nehezen viselem. Ha legalább tegnap részegre ittam volna magam egy buli hevében.... akkor még azt is mondhatnám, hogy meg is érdemlem. De se buli nem volt, sem részegedés.

Fogadalmat nem tettem az idén, mert úgysem tudnám betartani, akkor meg minek? Vannak vágyak bennem, amik még nincsenek is teljesen letisztázva magamban sem, de menet közben majd csak alakul. Elsősorban időt szeretnék többet, hogy ne legyek ilyen kipurcant.