2013. jan. 7.

Este van

Kicsit elszámítottam magam ma este az időmmel, úgyhogy már nem leszek nagyon közlékeny. Úgy jártam, hogy muszáj volt elmennem fürdeni, mert rázott a hideg. Ott meg, a jó meleg vízben úgy elálmosodtam....
és az előbb jöttem rá arra, amit amúgy tudtam ám, csak kiment a fejemből, hogy reggelre szendvicset kell még csinálnom. Meg kávét főzni.
És most, hogy ránéztem Roli ágyára.... még őt is fel kell öltöztetnem valahogy, mert már megint levette a pizsifelsőjét, és félmeztelenül alszik. (szóval ezt nem növik ki) Egy élmény ráadni miközben alszik, de félek, hogy megfázik.
Amúgy meg ma megvettem a leendő tortájára a gyertyát. Merthogy gyertya-ügyben kívánsága is volt a fiatalúrnak. Egy darab nyolcas alakút szeretne. (Amiből amúgy harkályt tud rajzolni... nem a gyertyából, hanem a nyolcasból) Úgyhogy vettem egy ilyen nyolcas alakút. És a harkály-rajzolásról eszembe jutott, hogy én elsőben annyira nem tudtam nyolcast írni, hogy mindig két kört rajzoltam egymás tetejére. :) Abba nem megyek bele, hogy mennyire gáz már, hogy a legkisebb is nyolc éves, majd mindent a maga idejében. :) (meg addigra lehet, hogy nem is érzem már majd gáznak)

Megyek, megcsinálom azokat a szendvicseket. :)

5 megjegyzés:

  1. Hihetetlen, hogy neked a nyolcasról az általános első osztálya jut eszedbe...
    -nekem a gimi valahányadik évfolyama, amikor "brahiból" írtuk úgy a számokat!
    ;)
    Az még azért érdekelne, hogy lesz egy nyolcasból, harkály?
    :)))

    VálaszTörlés
  2. Tetszik az új külső!:-)

    Igen, Ti is szülinapoztok nemsokára.:-))) A harkály engem is érdekelne...

    VálaszTörlés
  3. Szerencséd van, hogy csak sima 8-ast kívánt Roli, én Milán zöld színű gyertyáiért 2 cukrászdában és 2 papírboltban voltam, plussz a nagyboltban is megnéztem, és így csak olyat találtam ami elég undorítózöld, de zöld, és csak 3 volt zöld a 12-es dobozban, úgyhogy remélem jövőre (ill. idén) már nem fog annyira ragaszkodni ehhez a színhez:)

    VálaszTörlés
  4. Boldog szülinapot előre is! Azért nyolcéves a legkisebb is, mert korán szültél :)

    Gyönyörű lett a blogod, így tetszik!

    VálaszTörlés
  5. A harkály-rejtélyre fény derül a következő bejegyzésben. :)
    Bea, na igen, ennyire különleges kívánságokat nehéz kiszolgálni. :) De szerencse, hogy sikerült.
    Timi, köszi. És igen, csak ez az ok...korán kezdtem. :)

    VálaszTörlés