2018. jan. 18.

Utak mellett

Mostanában igen sűrűn előfordul, hogy egy nálam jóval fiatalabb kolleganőnk keresi az alkalmakat, vagy még inkább céltudatosan jön hozzám beszélgetni. Régen nagyon jóban voltunk, aztán kicsit eltávolodtunk. Ő más irányba tartott, mint én, én meg jobbnak láttam félrehúzódni az útból. Örülök neki, hogy visszatalál, és szívesen meghallgatom mindig. Nem mondom neki, hogy én tudtam előre, hogy így lesz, mert nincs értelme. Neki meg kellett tapasztalni mindent, amit megtapasztalt út közben, mert különben úgysem hitte volna el.
Így vagyok a gyerekeinkkel is. Az esetek kilencven, de lehet, hogy kilencvenöt százalékában csak figyelem őket az útjukon. Természetesen segítek mindenben, amiben igénylik, de nem adok sem kéretlen tanácsokat, sem nem hárítok el minden akadályt előlük. Amikor a helyzet megkívánja, akkor nyilván elmondom a véleményemet, és azt is, hogy én hogyan tennék, de nem várom el tőlük, hogy ők is ugyanígy tegyenek. Az, hogy Roli pl. képes volt öt darab egyest is összeszedni magyarból azért, mert képtelen volt az olvasónaplónak nekiállni, az egy jó tanulópénz volt neki. Engem továbbra sem érdekelnek a jegyei, még csak az ütő sem állt meg bennem, amikor megláttam az ellenőrzőjében, csak megkérdeztem, hogy mit gondol arról, hogy fogja megoldani. Nézett rám némán, lehajtott fejjel, kb. mintha a tanárnő előtt állna, és én ahelyett, hogy lekaptam volna a tíz körméről (lehet, hogy felelős szülőként azt kellett volna?), azt mondtam neki, hogy én a helyében keresnék valami segédanyagot az interneten, és úgy állnék neki. Tíz percen belül úgy találtam a szobájában, hogy bőszen körmölt a füzetébe.
Eriknek néha kellenek még olyan segítségek, amikor előre megbeszéljük, hogy mit kell tennie, ha ez v. az történik. Vagy hogy mit kell mondani a buszsofőrnek/ellenőrnek. Ezzel sincs semmi baj, mindig elmondom. Közben meg arra is szüksége van, hogy bezárkózhasson egész délutánra a szobájába, és egyszerre vagy húsz emberrel "beszéljen". Nem mindig érti, hogy ha ezekre a dolgokra azt mondom, hogy én kicsit visszább vennék ebből, mert nem fogja majd jól érezni magát pár hónap múlva ezektől, hanem teher lesz. Gondolom majd akkor, amikor itt lesz az ideje, akkor emlékezni fog erre. Akkor jön majd az a rész, hogy azt írja messengeren, hogy "adlak anya.". :)
Patriknak pedig úgy tűnik, mostanra már semmi másra nincs szüksége, csak arra, hogy meghallgassuk. Határozott, kiforrott véleménye van, igen érdekes és számomra nagyon értékelendő világnézettel. Abszolút kettőnk keveréke (mármint az apjáé és az enyém), mert bőven van benne az én liberális gondolkodásomból, de abszolút fellelhető benne az apja konzervatívabb álláspontja is. Rajta látom azt, hogy nem kell nekem ezen sokat agyalni, hogy jól csinálom e így, ahogy csinálom velük, mert nála tökéletesen működik.
Így aztán ezen biztosan nem fogok változtatni a jövőben sem, még akkor sem, ha próbálnak azért néha nyomást gyakorolni rám. :) Mindenkit hagyok a saját útján járni, és úgy támogatni közben, hogy csak biztonságban érezhesse magát, hogy van kihez fordulni menet közben.

2018. jan. 17.

Menni fog

Egèsz hèten azon igyekszem, hogy mindent, ami a múlt hèten rossz èrzèseket okozott, ès negatív hangulatba sodort, nem csak távol tartsak magamtól, hanem át is fordítsam magamban. Nyilván nem lesz egycsapásra pozitív töltetű dolog semmiből, de lehet belőle semleges. Jó sok minden felmerült ezekkel kapcsolatban, amikor Eszterrel beszèltünk erről a mindenfèlèről. Felidèztem egy csomó mindent a trèningekről is, amiken rèszt vettem.
Hètfőn úgy mentem, hogy felvèrtezve èreztem magam. Mára sikerült az is, hogy amikor egy furcsa megjegyzèst tették rám, akkor az illetőre a mondandója közben gyártottam egy olyan snapchstes maszkot, ès így csak rámosolyogtam. Azt csak èn tudtam, min mosolygok, de őt jól összezavartam ezzel.
Remélem, hogy kèpes leszek ezt folytatni, akár mèg továbbfejleszteni is.

2018. jan. 16.

Ezt nem szeretem

Azt a részt nagyon utálom a délutános napjaimban, hogy este, mire én hazaérek, már mindenki nyűgös, fáradt, és vagy ahhoz sincs már kedve, hogy szóljon két szót, vagy villámgyorsan el akar mondani mindent, hogy aztán mehessen lefeküdni.
Ez lezajlik maximum negyed óra alatt, aztán itt maradok magamra. Ilyenkor készülnek a szendvicsek, és közben magammal megbeszélem, hogy aha, nem volt olyan rossz ez nap sem.
De nem baj, mert holnap már szerda, és akkor a hét felét le is tudtuk. A másik felével meg majd kezdünk valamit.

Hétkezdő jó hír

Nem tudom, hogy lélektanilag direkt így szánták, hogy pont hétfőn, amikor az emberek kilencven százalékának a legrosszabb napja van (vagyis annak élik meg), ráadásul pont a kék hétfőn (kék hétfő az év legdepressziósabb napja.. azaz január harmadik hétfője) jelentik be, vagy csak a véletlen hozta így. Mindenesetre ma azzal kezdődött a munkanapunk, hogy megtudtuk, milyen bérfejlesztésekre, és cafeteria juttatásokra számíthatunk az idén.
Csupa jó hírt kaptunk, és ugyan én még konkrétan nem tudom a saját bérem összegét, de mivel már a mostanival is rendkívül elégedett vagyok, így mindenképpen örülni fogok, akármennyi is lesz is. Az egyéb juttatások összegét már tudom, és nem semmi, azt kell mondanom. :) Csupa öröm lesz az idén is minden egyes fizetésnap. :)
Az külön jó, hogy az idén már én is kapok szép-kártyát (ez nálunk a cégnél eltöltött idő függvényében adható juttatás), és az idéntől pont dupla összeg kerül rá, mint eddig. :) Attól eltekintek, hogy ha a mostani rendszert tavaly vezetik be, akkor már tavaly is kaptam volna, mert visszafelé nem nézünk, mindig csak előre. Már előre örülök neki, hogy mennyi minden jó dologban lesz majd részünk belőle. :)
Pont jókor jött ez a hír, amikor valóban épp nem egy felhőtlen időszakomban vagyok odabent. Most kicsit kisimultak a felhők emiatt. :)

És a másik, ami egyáltalán nem kevésbé fontos, mint az előző hír. Eriktől kaptam ma egy fotót messengeren délelőtt, hogy nehogy elfelejtse este.


Hát azt hiszem, érthető, hogy miért gondolom úgy, hogy Erik a lehető legjobb helyen van ebben az iskolában, ezzel az osztályfőnökkel. Csodálatos, hogy ilyen is van. :)


2018. jan. 14.

Vasárnap esti

Tudom, vigyázzak azzal, hogy mit kívánok, de most még kéne legalább egy hét itthonlét zavartalanul, és talán ennyi idő alatt sikerülne is "irányba állítanom" magamat, már ami a lelki megtorpanásomat illeti. Ilyesmi nem várható mondjuk, mármint hogy itthon leszek egy hétig zavartalanul, úgyhogy abból kell majd főznöm, ami rendelkezésre áll. De nincs ezzel sem baj, mert amikre rájöttem az elmúlt három napban, azokat rögtön át is ültethetem majd a gyakorlatba a jövő héten, és péntekre majd már azt is tudni fogom, mi az, ami nagyon jól megy, és mi az, ami nem. :)
Nem lesz amúgy a szívem csücske ez a hét, mert megint külön dolgozunk, így aztán nem csak a gyerekekkel nem nagyon találkozom majd, de Balázzsal sem. Nem szeretem ezeket a heteket, pedig hozzá kell szoknom, nem nagyon lesz már olyan, hogy együtt leszünk délutánosok.
Nincs mit írnom egyébként, úgyhogy ennyi is mára..

2018. jan. 13.

Rendszerek

Szemezgetek már egy ideje a mindenféle rendszerező módszerrel, mert van belőle bőséggel. Kapom Via hírleveleit, az ő oldalán is olvasgatok, meg egy csomó minden mással is szembetalálkoztam. A bullet journal is szimpatikus, meg vannak ezek az online naptárak, kreatív naplók, azokba is belenéztem már. Az biztos, hogy még nem értem meg semmire sem egészen, mert még semmi mellett nem tettem le teljesen a voksomat, nem érzem azt, hogy mindenáron ki kell próbálnom.
Ebben egészen biztosan benne van az is, hogy van bennem egy kis ellenállás ezek iránt a dolgok iránt, amit nem is tudok jól megfogalmazni, hogy mi is pontosan. Kicsit olyan érzés, hogy ettől megint csak veszítek abból, ami miatt én magam vagyok én, miszerint minden nap csak azt csinálom, amihez kedvem van, meg amire időm jut. Persze, tudom, a bullet journal ad azért bőven szabadságot is.
Szóval ez olyan, hogy jó is lenne valami rendszer, meg nem is. Pedig egyébként meg szeretem a rendszereket, és nem is esik nehezemre rendszerekben gondolkodni. De lehet, hogy csak akkor megy jól, ha nem magammal kapcsolatban kell ezt tennem. :D

2018. jan. 12.

Jó kis péntek

De jó volt, hogy ma nem kellett menni dolgozni. Nem csináltam semmi különöset, ez az érdekes fájás nem is nagyon engedett volna nagy dolgokat. Mostanra mondjuk nem is vagyok biztos benne, hogy ez a derekam, és nem esetleg a vesém rakoncátlankodik. A mindentudó jóbarátom (google) szerint egy hétig tartó derékfájás az belefér a normálisba, merthogy olyan mindenkivel előfordul. Így aztán meg is nyugodtam ettől, és gondoltam is, hogy egészen jól belőttem magamnak azt az időpontot, amikor már majd elmegyek az orvoshoz, ha így marad.
Azért attól semmi nem tartott vissza, hogy ma elmenjek a könyvtárba. Egyrészt, mert tegnap este kiolvastam az utolsó onnan hozott könyvet is, és ugyan lenne mit olvasnom, de az nálam már majdnem bűnnek számít, ha nem viszem vissza azonnal, amikor azok az olvasnivalóim elfogynak, és persze, hoznom is kell másikat. A könyvtárnak ma is varázsereje volt, mert abban az időben, amit ott töltöttem, nem fájt a derekam sem, és nem is agyaltam semmin azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amiken a héten épp eleget már. Lehet, hogy oda kéne költöznöm? De gondolom a varázserő csak így működik, ha nem vagyok ott mindig. Az meg nagyon érdekes tapasztalás volt önmagamról, hogy mennyi olyan könyvet olvastam már el, aminek a címét nem jegyeztem meg, viszont a történet teljesen megvan. Ma több olyat is levettem a polcról, ami a cím alapján vonzónak tűnt, és ahogy megfordítottam, a tartalom után kíváncsiskodva, máris beugrott, hogy aha, ezt bizony már olvastam. Vannak könyvek, amiket többször is elolvasok, nem zavar, hogy tudom hogy fog alakulni a történet, de amíg vannak új, felfedezésre várók is, addig azért szívesebben hozom el azokat.:)
Azt meg azért még mindenképpen említenem kell itt is, hogy ugyan az én férjem rettenetesen kishitű önmagával szemben, de azért a mostani vizsgáin rendre olyan eredményeket ér el, amiktől remélhetőleg szert tesz némi önbizalomra is. Csupa ötös. :) (így aztán máris tudjuk, hogy Patrik honnan is szedte az okosgénjeit... bár bennem eddig sem volt efelől semmi kétség)