2017. szept. 21.

Konfliktuskezelés pipa

Na nem mondhatom (még) el magamról, hogy most, két nap tréning után vérprofi lennék a témában, mert ez igen messze van az igazságtól. De az egészen biztos, hogy rengeteg mindent tanultam a konfliktusokról, azok kezeléséről, és magamról is.
Megtudhattam például, hogy konfliktushelyzetben passzív vagyok, ha nagyon szorít a cipő, akkor akár képes vagyok agresszív kommunikációra is, de az asszertivitást még kell gyakorolnom.
Egy csomó olyan ismeretre tettem szert, amiről azt is mondhatom, hogy tudtam én mindig (csak nem sejtettem), de nem volt ez így összeszedve meg, és nem is gondoltam, hogy mennyi mindent lát másképp az ember egy-egy konfliktushelyzet kapcsán akkor, ha világos előttem a saját célom, és el szeretnék oda jutni.
Mindenképpen nagyon érdekes tapasztalás volt, még akkor is, ha voltak olyan fél órák, órák, amikor azt gondoltam, hogy na, most már aztán elég ebből, haza akarok menni. Nyilván az információk töménysége volt egy idő után fárasztó és agyzsibbasztó, meg mások elképesztő passzivitása is.
Egyáltalán nem bántam meg, hogy jelentkeztem, és biztos vagyok benne, hogy amikor ez az összes információ leülepszik bennem, akkor egy csomó mindent fogok tudni hasznosítani a tanultakból.

Holnap megyek dolgozni, hogy aztán hétfőn és kedden újabb tréningen vegyek majd részt. :)

Cseppet sem elhanyagolható még a mai nap kapcsán, hogy Rolandnak még csak ötöse van ebben a tanévben. :) Angolból (ebből már több is), matekból, természetismeretből. És most nagyon büszke ő is magára, meg persze mi is rá.
A másik, hogy ma kaptam egy üzenetet Erik osztályfőnökétől (tegnap rákérdeztem ez e-naplóra, mert még nem működik, nálunk meg most szükség lesz rá az "elszámolásunkhoz" szeptember végén), amiben válaszolt a tegnap feltett kérdésemre (utána kellett járnia), és közben megdicsérte Eriket, aki ma nagyon szépen olvasott fel az osztálymisén. Ki is fotóztam magamnak az üzenetet, mert el fogom tenni a fotós emlékek közé. Egyébként ő is csupa jó jegyet hoz, egy rosszat sikerült csak összeszednie a saját hülyesége miatt (gondolom tanulni is fog belőle). A magyar dolgozata például ötös lett. Ami önmagában megérne egy misét az általános iskolai tanáránál.. kedvem lenne meglátogatni, és megkérdezni tőle, hogy mit szól ehhez? :) Nagyon drukkolok, hogy valóra válhasson a volt osztályfőnökének az az ígérete, hogy ha marad ez a tendencia, és lesz egy nagyon jó félévi bizonyítványa, akkor ha Erik elküldi neki a fényképet róla, ő ki fogja tenni a tanáriban, és külön felhívja majd a kollégák figyelmét erre. Legyen így, azért is, hátha valaki majd gondolkodóba esik, és rájön, hogy nem mindig jó dolog beskatulyázni valakit, mert lehet, hogy sokkal több is van benne, mint amit gondol róla.
Patrik pedig.. csakhogy ne maradjon ki ő sem.. jelen pillanatban három OKTV versenyre készül. Angolból a továbbjutás a cél, történelemből és földrajzból pedig a tudását szeretné felmérni. Nem mellesleg plusz pontokat is szerezhet ezzel is a felvételihez, az meg mindig jól jön. Közben ugye készülnek a szalagavatóra, és még azon is gondolkodik, hogy mikor is menjen a felsőfokú nyelvvizsgára. És olyanokkal húzza az agyamat, hogy az idén is tartani fogja a no shave novembert, és már előre tudom, hogy képtelenség lebeszélni róla... pedig úgy nem szeretem amikor már nem csak borostás, hanem szinte szakálla van.

2017. szept. 20.

Tréningelnek

Nos, hát várakozásaimmal ellentétben cseppet sem volt sem unalmas ez az egész, és nem is tűnt hosszúnak a nap még úgy sem, hogy egyébként tartottam tőle, hogy ha reggel nyolctól délután fél négyig egyfolytában konfliktusokkal fogunk foglalkozni, akkor az rendesen le fog húzni majd.
De nem, mert igaz, hogy volt egy-egy fél óra, amikor elkalandoztam, mert untam egy kicsit épp akkor, de a nap nagy részében élvezhető volt az egész. Az meg külön megnyugtató, hogy vannak, akik még nálam is kevésbé alkalmasak szerepjátékokra, és még kevésbé bevállalósak  akkor, ha mások előtt kell beszélniük magukról. Nekem ez utóbbi egyáltalán nem okozott problémát, büszke is voltam magamra miatta.
Az biztos, hogy bőven van mit hasznosítanom ezekből a konfliktuskezelő dolgokból, és az is biztos, hogy még a holnapi nap is is bőven tartogat újdonságokat is.
Azért meg külön vállon veregetem magam, hogy akkor jelentkeztem ezekre, mert tök jót tettem vele magamnak.

2017. szept. 19.

Hát ezért

Azt hiszem, ma rájöttem, hogy végül miért is hozta úgy az élet, hogy nekem fiaim vannak, nem pedig lányaim. Simán kiborulnék, ha ugyanennyi és ugyanilyen korú lányaim lennének. Na persze ez csak egy ilyen furcsa következtetés abból, hogy milyen kiborító tud lenni hosszútávon csak nők társaságában lenni. Részletekbe nem megyek bele, felesleges is lenne, aki meg tudja milyen ez, az úgyis tudja mire gondolok. Aki meg nem, hát.. legyen úgy, hogy ne is tudja meg. :D
Holnap és holnapután végül mégis tréningre megyek, és nem dolgozni. Nyilván ez is a munkaidőm része, csak épp máshol leszek, és mást fogok csinálni. Kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lesz, bár kicsit elvették a kedvemet az egésztől azzal a hercehurcával, ami még ma is ment körülötte, de sebaj. Ettől még lehet, hogy jó lesz. Meg ilyenen még úgysem voltam. Mondjuk örülnék neki, ha jó lenne, mert hétfőn és kedden is megyek, és az elég gáz lenne, ha eleve negatív tapasztalatokkal indulnék neki.

2017. szept. 18.

Nem átlagos

Ezt a mai hétfőt semmiképp sem nevezhetjük egy teljesen átlagos és megszokott hétfőnek. Nem csak azért, mert ma volt a névnapom, hanem mert már hajnalban, amikor a kávémat ittam (megjegyzem, két és fél óra alvás után.. grrrr) láttam egy hullócsillagot. Igaz, alig láttam még akkor kettőig, de azért ezt észrevettem. És persze, hogy kívántam is valamit. (és persze, hogy nem árulhatom el)
A munkarész nagyjából átlagos volt, kitartott folyamatosan, ami mindenképpen jó, mert az idő legalább szélsebesen repül ilyenkor. Az nem esett jól, hogy ma már tudom, hogy jövő héten mi vár rám (mély sóhaj), meg az sem, hogy ma még nem tudom, hogy szerdán akkor mehetek e a tréningre, vagy sem. (az egyik kolleganőm beteg)
Aztán délután beindult a pörgés, mert volt mindössze egy órám bevásárolni, főzni, és enni. Jó időt futottam, és minden meg is valósult, még mielőtt elindultam volna szülői értekezletre (hiába, ünnepelni tudni kell). Ott többször is emlékeztetnem kellett magam, hogy igen, jó helyen járok, tényleg az én gyerekemről van szó olyankor, amikor szalagavatóról, meg ruhakölcsönzésről, meg tánctanulásról, meg felvételiről, meg tablófotózásról van szó. Meg felsőfokú nyelvvizsgáról..
Néha csak kapkodtam a fejem, és nem hittem el, hogy már megint valaki "kiöregszik" egy intézményből, már megint valaki arra készül, hogy elballagjon, hogy aztán új életet kezdjen, ráadásul minden eddiginél komolyabb új életet.
És abból a szempontból sem átlagos ez a hétfő, hogy tíz óra múlt pár perccel, és én már pizsamában vagyok, és pontosan öt perc múlva megcélozom az ágyamat, abban reménykedve, hogy nem fogok éjjel egyig forgolódni.

2017. szept. 17.

Pause

Most kéne megnyomnom ezt a gombot. Ha lenne ilyen. Vagy a pánikgombot. Vagy valami hasonlót. Mostanra teljesen elmúlt a nyaralás napjaiban érzett nyugalom, és feltöltődés, és néha ijesztően kétségbeesettnek érzem magam. Magam sem tudom mit szeretnék, de egy csomó minden van, amit viszont nagyon. És azt lehetőleg most azonnal. Mert amire várni kell, és félre kell tenni későbbre, az valahogy sosem jön el. Egy csomó ilyen van. Halogatott beszélgetések, soha ki nem mondott gondolatok, mert épp akkor nem jó, vagy épp akkor képtelen vagyok kimondani. Így aztán maradnak bennem, néha felőrölnek, néha kétségbeejtenek, máskor meg legyintek, hogy akkor mindegy is. Dehogy mindegy.. mert vannak pillanatok, amikor még mindig nagyon vágyom arra, hogy írjak, mégis képtelen vagyok időt szakítani arra, hogy megtegyem. Fejben még azért szoktam, de egyre többször foglalja el más a gondolataimat.
Nyilván majd szépen továbbsodornak most is a hétköznapok, és azon kapom magam, hogy időm sincs gondolkodni vágyakon, és kétségeken, mert nem látok ki a teendőkből, és örülök majd, hogy élek. De közben majd újra és újra előjön ez az érzés, hogy de kár, hogy épp arra nincs idő, amire a leginkább kéne.

2017. szept. 16.

Mennyi is?

Nem kène foglalkoznom sem vele, de mègis azt teszem. Hetekkel ezelőtt történt pedig már, hogy valaki azt mondta nekem, hogy olyan ötven èvesnek nèz. Fogalma sincs arról, hány èves vagyok, ès nem is olyan valaki, akinek bármiben is meghatározó lenne a vèlemènye. Mègis, ijesztően mèly nyomot hagyott bennem ez a mondat. Azóta folyton azon kapom magam, hogy vizsgálgatom az arcom a tükörben, ès nèzem a ráncaimat. Nèha szomorúan meg kell állapítanom, hogy bizony, rèmesen öregnek tűnik az arcom, mert tènyleg ráncos a szemem környèke, amikor fáradt vagyok, akkor mèg hangsúlyosabban, mint egyèbkènt.
De èn azèrt látom azt is a saját arcomon, de leginkább a ráncoktól körülölelt tekintetemben, hogy tulajdonképpen alig húsz èves vagyok csak, mert mèg mindig tudok úgy vágyakozni, mint akkor. Ez legalább nem változott.

2017. szept. 15.

Ez egy ilyen péntek volt

Ma nem volt az a fergeteges péntek hangulatom, ami "elvárható" lenne egy pénteknél. :) Majdnem úgy volt, hogy mindegy is, milyen nap van. Főleg, mert ma reggeles voltam, tegnap meg ugye még délutános. Ez nem túl sok alvást jelentett, viszont jó sok nyűgös és álmos pillanatot napközben. Ráadásul már megint majd "leszakad" a nyakam minden nap, és csak akkor nem érzem ezt, amikor tényleg semmi nem ér hozzá. Amint van ott egy gallér, vagy kapucni, vagy akár csak a vállamon kicsit szűkebb fazonú valami, már végem van. Utálatos egy érzés, az biztos, meg idegesítő is. Kb. a harmadik ilyen órában már az agybaj kerülget mindig.
Délután azon kaptam magam, hogy ugyan hazaértem időben, mégis egy pillanat alatt egyedül találtam magam, mert Roland elment a barátjához, Balázs suliban volt, Erik focizni ment, majd kis idő múlva Patrik is elment focizni. Ezen felbuzdulva (jó, kicsit be voltam sértődve) elmentem a könyvtárba, hogy legalább olvasnivalóm legyen ma estére, aztán vásároltam is.
És aztán este sem volt sokkal különb a helyzet, mert Erik még elment focimeccset nézni, Patrik meginni egy sört a barátjával, Roli valami videót nézett, Balázs meg örült, hogy él..Igaz, nem lettem volna a legvidámabb társaság, így aztán mindenki jobban járt, hogy én meg elmentem a könyvemmel a kádba.