2018. febr. 24.

Jó kezdet

Gyerekkoromban, de mèg talán fiatal felnőttként sem tudtam azt nagyon elkèpzelni sem, hogy lètezhet olyan karácsonyi ajándék, amit igazából csak február végén fogok megkapni, ès tart egèszen nyár elejèig. A decembertől idáig tartó időszak egy második advent volt, ha úgy tetszik, mert ez a fajta várakozás is olyan nálunk, mint a karácsonyvárás. Csak közben nem gyertyákat gyújtottunk, hanem figyeltük az átigazolási híreket, nyomon követtük a felkèszülèsi meccseket (de úgy ám, hogy a Fradi minden meccsről èlőben tudósított a messengeren keresztül).
Ma pedig vègre karácsony lett. De mèg milyen... Volt itt hideg, meg hóesés, ahogy ez egy rendes karácsonyhoz illik. Ès volt ünnepi hangulat, remek formában lèvő csapattal, kivèdett tizenegyessel, ès 5-2-es győzelemmel.
A vègère már senkit nem èrdekelt a hideg, nem számított, hogy mozdulni is alig tudunk a rengeteg ruhától, ami rajtunk van. Egyáltalán fel sem tűnt, hogy talán mínusz fokok is vannak.
Imádtam ennek a meccsnek (is) minden pillanatát. 
Ès imádom a gondolatot, hogy ez a karácsony nálunk mèg hónapokig fog tartani, ès... (el ne kiabáljam), de a vègèn az ünnep egy másik ünbepbe fog majd átmenni...mert a szezon vègèn remènyeink szerint a harmincadik bajnoki cím lesz a Fradiè, ès felkerülhet a mezre a harmadik csillag is. Ott leszünk, ès velük fogunk ünnepelni. Addig pedig eshet eső, fújhat szèl, elindul ki zöld-fehèr...kiszurkoljuk a győzelmeket.

2018. febr. 23.

A mai napról

Azt még tegnap délután csak sejtettem, hogy sokkal jobban teszem, ha ma itthon maradok, mintha elmegyek dolgozni. Akkor még a legfőbb motivációm az volt, hogy el tudjak menni én is Balázzsal és Patrikkal Budapestre, de az is benne volt már a levegőben, hogy nem leszek már a legjobb formámban. Aztán késő délután több tüsszögőrohamon is túlestem, akkor végképp nyugtáztam magamban, hogy naigen, nem fogom megúszni én sem. 
Ma reggel úgy ébredtem, hogy azt gondoltam, na basszus, ebből aztán ki tudja meddig nem fogok kikeveredni. Az orrom bedugult, a fejem is fájt, meg egy ponton a bal szemem mögött is. Aztán vettem coldrexet, meg orrspray-t, és dél körül láss csodát, kidugult az orrom, és mintha mi sem történt volna. Érdekes jelenség, az biztos. Azért nem vagyok száz százalékos, mert alig vártam, hogy kicsit lefeküdjek, és aludtam is egy jót délután. 
De mindez nem tud eltántorítani attól, hogy holnap ott legyek a fradi meccsen. Akármi is lesz, akármilyen hideg is, ott a helyünk. :)

Roland ma úgy érkezett haza, hogy kapott igazgatói dicséretet az angol verseny eredménye miatt. :) Meg egy szaktanári figyelmeztetést, mert az informatika órán ikonokat rakott ki az asztalra. (ez az a faja röhejes beírás, amire az embernek lenne kedve válaszolni, hogy "azt hittem, informatika órán ez a tananyag része".. vagy valami ilyesmi)  Pozitívan állunk mindenhez, így leginkább csak a dicsérettel foglalkoztunk. A másikat majd aláírjuk. :D

2018. febr. 22.

Évfordulós ajándék

Nagyjából mindenki tudja nekem, hogy ugyan sokat hanyatlott a memóriám az utóbbi években, de a dátumokkal továbbra is nagyon jóban vagyok. Így aztán az összes olyan napot, ami valamiért fontos az életünkben, abszolút nyilvántartom. Ilyen ez a mai nap is. Éppen ma öt éve, hogy az első munkanapomat töltöttem itt, ezen a munkahelyen. Egy csomóan emlékeztek még rá biztosan, hogy mennyire izgultam akkor, és lehet, hogy ti is elcsodálkoztok most rajta, hogy ennek már öt éve? Én is rácsodálkoztam, mert dacára annak a rengeteg mindennek, ami itt történt velem már, valahogy ennyi évnek mégsem tűnt. :D
Arra nem is gondoltam reggel, hogy milyen meglepetést tartogat nekem a sors erre a napra. Nem is gondolhattam, mert ilyen sem történt még velem sosem. Nem sokkal reggelizés után egyszer csak villant a belső kommunikátor, és láttam, hogy ír nekem a legnagyobb főnökünk, hogy "Szia Dia, kellene beszélnünk, mikor érsz rá?" Úgy meglepődtem, hogy hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, és ha nem értem volna rá, akkor is ráértem volna, úgyhogy válaszoltam neki, hogy én akár most is ráérek, de mondja meg ő, hogy mikor akar beszélni, és akkor úgy lesz. Azt a választ kaptam, hogy akkor jön oda hozzánk.
Jó lassan ért oda, engem már majd' a fene evett meg közben, ahogy próbáltam kitalálni, hogy vajon miről akar velem beszélni. Abban azért biztos voltam, hogy rossz dolog nem lehet, mert akkor biztos nem ő jönne, hanem nekem kéne mennem az ő irodájába. De aztán odaért, és a szokásos hogy vagy, mi újság kérdések után rá is tért a jövetele okára. Van most egy éppen aktuális pozíció, ami lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de ő engem ajánlana, ha érdekelne. Szó szerint azt mondta, hogy "az egész raktárból téged tudnálak akár csukott szemmel is ajánlani, mert tudom, hogy nem csak erre, de ennél sokkal többre is képes vagy." A hirdetés nem kerülte el a figyelmemet, és elmondtam neki is, hogy hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolkodtam el rajta egy kicsit. De nem ez az, amire vágyom. Mert igen, azt jól tudja, hogy ennél, amit most csinálok, többre vágyom már. Azt mondta, örül neki, hogy nem akarom, mert jobb neki, hogy maradok, és keressem meg, ha már megvan az, amit csinálni szeretnék. Mondtam, hogy megvan az már évek óta, tulajdonképpen várom csak az alkalmat, amikor már én csinálhatom. Még beszélgettünk mindenféléről, többek között Balázsról is, és elmondta, hogy azok, akik ismerik a férjemet már vagy huszonhárom éve, és dolgoztak is együtt annak idején, mindannyian egyetértenek abban, hogy bámulatos változáson ment keresztül, és szerintük ez nagyban köszönhető nekem is. Hát mit mondjak? Csak megköszönni tudtam az elismerő szavakat mindkettőnk nevében.
Gratulált még Roli angol versenyéhez, beszéltünk a Kowalsky koncertről, ahol ő hétvégén volt a családdal, megbeszéltük, melyikünk éppen érettségiző gyereke hova jelentkezett a felsőoktatásban.

Gondolom nem mondok nagyon újat azzal, ha azt mondom, hogy tökéletes megkoronázása volt ez a beszélgetés az elmúlt öt évnek. Elmondhatom magamról, hogy ez alatt az öt év alatt az összes főnökömtől hallottam már, hogy meg vannak elégedve a munkámmal, és többre is képesnek tartanak. Ez pedig sokat jelent, mert az mindig jól esik, amikor érkezik visszacsatolás is arról, hogy amit csinál az ember, az jó. Így aztán maradok a következő öt évre is.. meg még várhatóan tovább is. ;)

2018. febr. 21.

Büszkeség

Ma Roli èrt haza legutoljára. Ahogy belèpett, ès megkèrdezte, hogy "Tudjátok, mièrt jöttem kèsőbb?"egy pillanatra megállt bennem az ütő, hogy történt valami. De aztán gyorsan folytatta, hogy "ma volt az angol verseny eredmènyhirdetèse....èèès megnyertük a Kornèllal."
Imádtam azt a büszkesèget, ahogy ezt kimondta. Annyira boldog volt a hangja is, annyira jó volt, hogy talán emiatt, hogy ezt így èlte meg, mèg annàl is büszkèbb voltam rá, mint rendesen tettem volna. (Ha van ilyen egyáltalán)
Jogosan büszke ő is magára, mert ők ketten a csapattársával hatodikos lètükre a hetedik-nyolcadikos korosztályban indultak. Mèg sokra viszi ezzel a nyelvtudással, ami már most van neki, èn mondom. 😊

2018. febr. 20.

Pár perc

Csúnyán meg fogom èn ezt bánni hajnalban, de most, tizenegy óra után tíz perccel mèg annyira jó itt ülni a nappaliban a kanapèn. Nincs kedvem bemenni lefeküdni, pedig fáradt vagyok, ès nyilván tíz percen belül aludnèk is, ha megtennèm.
De itt most olyan jó bèkessèg van, hallom Balázs szuszogását, hallom az óra ketyegèsèt, hallom, hogy Patrik mèg valamit nèz a laptopján. Gyakorlatilag üres a fejem is, nem gondolkodom èpp semmin, csak èlvezem ezeket a csendes perceket.


2018. febr. 19.

Hülyék

Azért mindig meg tudok lepődni azon, hogy milyen felelőtlenek is tudunk lenni. Az influenza szezon kellős közepén, amikor azért már legalább mindenféle csatornán milliószor a szánkba rágták, hogy megelőzés, meg védőoltás, de ha már van tünet, akkor legalább mindenki maradjon otthon, és ne menjen sehova, legkevésbé közösségbe, mert durván fertőz, meg durva mellékhatásai vannak, akkor vannak emberek, akik "á, holnapra jobban leszek, megyek dolgozni". Sőt, olyan is van, aki "éjjel lázas voltam, de be tudtam jönni." Tudnék cifrát mondani ilyenkor, de inkább nem teszem, csak hallgatok, és reménykedem benne, hogy nem hozom haza. De fel nem foghatom az ilyenfajta felelőtlenséget. Sem abból a szempontból, amit neki, aki betegen jön dolgozni jelent a dolog (és nem egy megfázásról beszélünk, mert azért az más jellegű), sem abból a szempontból, amit másoknak okoz ezzel. Mert még az hagyján, hogy mondjuk én elkapom. De én is, mint ahogy esetleg mások is, haza is hozzuk ezeket. És jól továbbadjuk a családunknak.
Nem azért, mert én minden szíre-szóra itthon maradok, én is elmegyek, ha csak az orrom fújon, mert megfáztam, vagy fáj a derekam, de lázasan biztos, hogy eszembe sem jutna. Mondjuk leginkább magamért tenném, hogy itthon maradnék, az is igaz.
De aki még magáért sem tesz ennyit, az azt hiszem, végképp a menthetetlen kategóriába sorolható.

2018. febr. 18.

Apróságok

Azt régóta tudom magamról, hogy engem nagy, távlati célokkal nem lehet motiválni. Kivéve a nyaralást, mert azzal bármikor. :) De minden másban az a célravezető, ha csak kis lépéseket tűzök ki magamnak. Ezekhez persze mindig szükség van arra, hogy a kis lépésekhez is találjak olyan dolgokat, amikkel még a saját dolgomat is meg tudom könnyíteni. Na, ez nem mindig egyszerű dolog, de azért néha sikerül.
Mint például a testápoló esetében. Mert azzal bizony hadilábon álltam, annak ellenére, hogy a bőrömnek hihetetlen mértékű hidratálásra van szüksége, olyan típusú vagyok, akinek nyáron is simán száraz a bőre. Ilyenkor meg aztán jobb nem is gondolni rá. De mindig úgy voltam, hogy a testápolók megőrjítettek. A gyógyszertárit eleve utáltam, mert nem csak büdös, de kezelhetetlen is. Kipróbáltam ezerfélét, vagy az illata nem volt az igazi, vagy az állaga, vagy csak utáltam kenni. Azt is utáltam, hogy a flakonosokban benne maradt a negyede legalább, de már nem bírtam kiszuszakolni belőle, azokban, amik ilyen nagy, nem kör alakú tégelyekben vannak, szintén egy csomó benne maradt, ráadásul krémes kézzel nagyon rossz is őket nyomni, hogy kijöjjön belőlük a krém.
Aztán rátaláltam erre:
kép forrása: google
Igen, ez itt a reklám helye is akár (bár tök ingyen teszem), de ezt pont nekem találták ki. Jó illata van, a pumpás adagolójának köszönhetően pár perc alatt tetőtől talpig be tudom kenni magam, és tök jó érzés is a bőrömnek. A sokadik flakont használom már belőle, mert ezzel bizony minden gond nélkül bekenem magam minden este. És a bőröm is örül ennek, határozottan látható a változás. :)

Szorosan összefügg a bőröm állapotával a másik örök problémám, az ivás. Ezzel mindig próbálok trükközni, volt már letöltve ivás alkalmazás a telefonomra, volt már, hogy kijelöltem magamnak, hogy mennyit kell innom adott ideig. Mindent utáltam, főleg, mert a legtöbb esetben ilyen-olyan vízzel próbálkoztam. A sima vizet nem bírom csak nyáron, egyszerűen megőrülök attól, hogy nincs semmi íze. Az ízesített vizek közül a szénsavasat nem tudom meginni, a mentesből is csak az apenta vitamixx vize az, amit jólesően meg tudok inni akár hosszabb távon is.(meg a viwa vörösáfonyás vize is ilyen) De arra jöttem rá, hogy az sem mindegy, hogy a flakon, amiből iszok, az milyen. Mert ez a másfél literes, ez eléggé kezelhetetlen méret. Aztán egyszer vettem magamnak egy ilyet:
Azt vettem észre, hogy hopp, nem is tartott ki a munkaidő végéig, mert hamarabb elfogyott, valahogy jó volt inni. :D Azért minden nap nem veszek magamnak ilyet, mert igen borsos ára van, de közben megkóstoltam a spar sajátmárkás eper-alma gyümölcslevét, és az is pont olyan, amiből képes vagyok minden nap meginni egy ilyen flakonnal. Úgyhogy hetek óta töltögetem magamnak, és viszem magammal minden nap, amikor dolgozni indulok, hogy aztán délután, vagy este hazahozzam az üres flakont.
Az ilyen apró sikereknek mindig örülök, mert megerősít abban, hogy azért képes vagyok a fejlődésre, és változásra. :)