2017. jún. 22.

24 év után

Szerintem még ő sem tudja, hogy az, amikor éppen huszonnégy évvel ezelőtt olyan szívdobogva vártam azt a bizonyos csókot tőle, és azokat az elsuttogott szavakat mennyit jelentett nekem. Nem akkor szerettem bele, hanem már hónapokkal azelőtt. Tizenöt éves csitriként, éppen az ő legjobb barátjával jártam akkor, ő pedig az én unokahúgommal, és még ma is emlékszem arra a pillanatra, amikor rádöbbentem, hogy nekem bizony ő kell. Onnantól nem volt más, bármi történt is, csak lestem az alkalmakat, amikor összemosolyoghatunk, kerestem azokat a pillantásokat, amikbe bele lehet kapcsolódni, és elnyújtani a végtelenségig. Néha el voltam keseredve, hogy ő semmit sem vesz észre ebből.
És akkor, éppen ma huszonnégy éve mégiscsak eljött az a pillanat, ami nem múlik el. Akkor sem, ha azóta már közös életünk sokadik fejezetét írjuk, és vannak mögöttünk bőven hullámvölgyek is a rengeteg hullámhegy mellett. Még mindig pont ugyanúgy megdobban a szívem, ha nem találkozunk egy fél napot, és meglátom. Még mindig pont ugyanúgy várom és vágyom az érintésére, a csókjára, és az ölelésére, mint akkor, először. Még mindig a világot jelenti, ha rám mosolyog, vagy épp megölel.
Még mindig ugyanolyan fülig szerelmes vagyok belé, mint akkor.

2017. jún. 21.

Ilyen is van

Vannak olyan napok, amikor ufónak érzem magam, mert valahogy minden úgy jön ki, hogy meg kell magyaráznom, hogy én mit miért gondolok úgy, ahogy. És nem akarom megmagyarázni, mert nem értem, hogy miért is nem lehet elfogadni az én gondolkodásomat?
De vannak olyan napok is, amikor azt érzem, hogy jó lenne ufónak lenni inkább, és egy másik helyről szemlélni ezt a világot, mert olyan sok minden nem tetszik itt, hogy könnyebb lenne így.

De mindenen túl lehet lépni, és kell is, mert jönni fog a holnap, amikor majd minden kezdődik elölről. És amúgy alapjáraton a világ csodaklassz hely, csak néha kell ufónak lenni is.

2017. jún. 20.

Így jó

Mondhat akárki akármit, sokkal jobb lenne a világ, ha mindig napsütés lenne, és jó meleg. :) Tudom, tudom, szükség van az esőre is, meg minden, úgyhogy egye fene, azt nem bánom, ha mondjuk éjszakánként esik. Ne legyen azért minden éjjel, mert az uncsi lenne, meg akkor nem tudnánk a tetőablakot nyitva hagyni éjszakára.
De szerintem ilyenkor, amikor már nyár van, mindenki sokkal vidámabb, nyugodtabb. Még azok a dolgok is könnyebben mennek, amik amúgy nehezünkre esnek. Najó, nem általánosítok, mert persze, én is hallottam már ma is olyat, hogy szörnyülködtek egyesek azon, hogy milyen meleg van (én meg azon, hogy basszus, ez az ember nem fázott eleget egész télen?), és jajjmilesz most, mert jön a hőségriadó. Na, csak jöjjön. És maradjon is itt akármeddig részemről, mert én ilyenkor működőképesebb vagyok, mint valaha. Engem aztán nem zavar a meleg, pedig tetőtérben lakunk, és én is járok gyalog bevásárolni, szoktam cipekedni is, de még azt is élvezem, hogy végre ilyenkor megizzad a hátam, és majd' szomjan halok, mire hazaérek.
Amikor majd a következő életemet fogom élni, nagyon remélem, hogy Kaliforniába fogok újra megszületni, és kedvemre kiélvezhetem a jó időt és a napsütést. Nyilván Balázsnak is ott kell majd lennie, mert nélküle mit sem érne az egész.. :)

2017. jún. 19.

Házi feladat

Nekem, nektek, kicsiknek, nagyoknak... a nyári szünetre. :)
Én most ezt a facebookról hoztam, de ahogy láttam egy ottani kommentben, az eredeti ötlet valamikor a szeretlekmagyarorszag.hu oldalon is fent volt. Sajnos most már nincs annyi időm, hogy rendesen kikeressem az ötletgazdát, de remélem, nem haragszik, hogy én is "elloptam". Főleg, ha megígérem, hogy igyekszem a házi feladatot maradéktalanul teljesíteni is.


Ki csatlakozik hozzám?

2017. jún. 18.

Kíváncsian várom

Mostanában valamit tartogat nekem a sors. Itt van mindenféle jel formájában előttem, de nem tudok rájönni, és minél többet töprengek, annál inkább össze is vagyok zavarodva, meg hülyeséget hülyeségre halmozok. Az biztos, hogy történni fog valami. Az is biztos, hogy mostanában rengeteget változtam, és olyan "magamnakvaló" is lettem. Sok mindent elhallgatok, sok mindent halogatok, sok mindent nem teszek meg. Olyan dolgokat nem tudok kimondani, amik eddig a legkevésbé sem okoztak nehézséget, és olyan dolgokat mondok ki, amikről sosem gondoltam, hogy megteszem.
Érzékenyebb lettem, mint valaha, apró rezdülésekre is odafigyelek, mégis, ezzel együtt is van bennem valami olyan keménység, van körülöttem valami olyan páncél, ami még sosem.
Ezt a valamit is a nyaralással hozom összefüggésbe. Valahogy úgy érzem, hogy ott fog megtörténni ez a valami. Lehet, hogy nem lesz semmi extra, nem lesz nagy durranás és csinnadratta. Lehet, hogy épp ellenkezőleg, épp csak megérkezik valami,valami csendes bizonyossággal. Fogalmam sincs.
De várom, kíváncsian, izgalommal és nyitott szívvel. (és ha megérkezik, biztosan el is fogom mesélni)

2017. jún. 17.

Lusta nap

Lehet mondani, hogy nem kicsit lehettem fáradt. Vagy az is lehet, hogy megcsípett a cecelégy.
Mindenesetre ma délelőtt tízkor ébredtem fel úgy, hogy egyébként egész éjjel aludtam. Aztán épp csak egy órányi teendőt igénylő ebédkészítés után folytatódott a lustálkodás, és délután még a kanapén is aludtam. Még magam is meglepődtem ezen, hogy képes voltam egész nap szó szerint semmit sem csinálni, de mit ne mondjak, ma még ott tartok, hogy jól is esett.
Lehet, hogy holnapra megbánom az egészet, mert amúgy lenne egy csomó minden, amit meg kellett volna csinálni. :)

2017. jún. 16.

K.O

Egész héten volt ez a rettenetes fáradtság érzésem. Egész héten minden hajnalban úgy keltem fel, hogy ha nincs Balázs, aki végtelen türelemmel ébresztgetett akár húsz percen keresztül is, akkor bizony én végzetesen elaludtam volna minden nap. Minden délelőtt arról ábrándoztam, hogy hazamegyek, és legalább egy fél órát aludni fogok. Aztán ez egyik nap sem igazán jött össze, mert vagy főzni kellett, vagy menni valahova, vagy épp mindkettő.. volt olyan nap, hogy lefeküdtem, de nem tudtam igazán pihenni egy percet sem.
Egészen ma délutánig. Amikor a fáradtság érzésre még jött egy jóféle fejfájás (hidegfront, én így szeretlek), így aztán kellőképpen nyűgös voltam. Lefeküdtem, és mint akit leütöttek, aludtam. Semmiről nem tudok, ami abban a kb. két órában történt, pedig közben Erik elment szerenádozni is az osztályfőnökéhez, meg mindenki más is itthon volt.
A szerenáddal nagyon boldoggá tették az osztályfőnöküket, aki egészen biztosan nem számított erre. De megérdemelte, hogy még így, ezen az utolsó napon ekkora meglepetést és örömet szerezzenek neki, mert akárhogy is volt, ő volt az egyetlen, aki mellettük állt jóban-rosszban (és a rosszból sajnos sokkal több volt)